Feketeleves, ágyúdörgés és vitézek várják a látogatókat a Végvári Vigasságokon
2024. július 12. 13:21
A Dobó István Vármúzeum idén is megrendezi az egri nyár történelmi fesztiválját. A XXVIII. Végvári Vigasságok két napja alatt több mint száz hagyományőrző ver tábort a történelmi falak között.
Ismét középkori forgataggal telik meg a várudvar 2024. július 19-20-21-én. 13 hagyományőrző csoport, 3 régizene együttes, kézműves mesterek lakják be az Egri vár udvarát.
Idén először egy 0., szakmai nappal is várják látogatókat. Pénteken 10:00-16:00 között 11 tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. Az Egri vár vitézei, valamint a néprajzi és régészeti kiállításuk kurátorai kalauzolják az résztvevőket a kiállításokban.

A hétvégi programkínálat középpontjába a már szokásos puskaropogás és vitézi virtus mellett a koraújkori gasztronómia kerül. A hagyományőrző csoportok táborait járva nem csak fegyvereiket, életmódjukat ismerhetjük meg, de színpadi produkciók és előadások keretében betekintést nyerhetünk a korabeli török és magyar gasztronómiába is.
Fény derül többek között arra is, hogyan élelmezték a várnépet az ostrom idején, de megtekinthetik a látogatók azt is, hogy készül a feketeleves, vagy éppen azt, hogyan lesz a kovászból cipó.
Természetesen idén sem hiányoznak majd a hagyományőrző csapatok, akik korhű fegyverekkel, mesterség-és viseletbemutatókkal és a korabeli vár életet felidéző táborokkal várják az érdeklődőket.
Két ágyúdörgés között a Bordó Sárkány, a Keleti Szél és a Sonivius Vappae régizenészei muzsikálnak, de lesz kisállatsimogató, kézműves bemutató és foglalkozás, zászlóforgatók és középkori táncelőadás is.

A legkisebbek kipróbálhatják a Betyártanya és a Kalandozó Komédium játékait. Mesterségek utcáján pedig működés közben látható egy kovácsműhelyt, megtekinthető hogyan dolgozik egy bőrös és a bronzműves, de lehetőség lesz a fafaragás és a fazekasság fortélyainak megtanulására is.
Hagyományainkhoz híven, szombaton véradásra is várják az önkéntes donorokat.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából (videó)
2023. január 11. 11:32
Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben Ukrajnából a globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítések keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután kongói kollégáját fogadta Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Christophe Lutundula Apala Pen'Apalával közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy bár a két ország között jelentős a földrajzi távolság, a globális biztonsági fenyegetések mindkét felet érintik. Erre példaként hozta fel az ukrajnai háború negatív hatásait, így az élelmezési krízist is, amely leginkább Afrikát sújtja. Illetve közölte, hogy hazánk a globális felelősségvállalás keretében tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából, mintegy 3,5 millió dollár értékben.
Július 1-től így kell bejelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket
2024. június 27. 21:02
Ezután a postára adott vagy e-papíron benyújtott fásításból tervezett fakitermelési bejelentések nem fogadhatóak el.

