Feketén foglalkoztatók – ők azok, akik nem jelentik be a dolgozóikat

2021. augusztus 16. 10:05
Tételes lista
Feketén foglalkoztatók – ők azok, akik nem jelentik be a dolgozóikat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát – írja a Piac és Profit.

A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók tételes listája 4897 névvel innen érhető el.

2021. március 11-étől a NAV a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságról szóló kormányrendelet szerint a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók adatait is közzéteszi. Idetartoznak azok az adózók, amelyeket a NAV foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt, a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül, végleges – közigazgatási pernél a bíróság jogerős ítéletével elbírált – és végrehajtható, nyilvánosságra hozott határozatban bírsággal sújtott.

A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája szintén innen érhető el. Ez a felsorolás 222 nevet tartalmaz.

A NAV továbbra is közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak az adatait, amelyek a 2021. március 10-ei jogszabályi rendelkezések alapján nyilvánosak és a két éves közzétételi időtartam még nem telt el.

Továbbá a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája uygancsak itt található.

Forrás: Piac és Profit / www.szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Elemzők szerint a munkaerő szűke béremelésekre készteti a vállalkozásokat

2019. április 30. 07:42
Csak teljesen képzetlen munkaerő maradt szabadon a piacon?

Második hullám: erre készülnek a munkáltatók

2020. augusztus 17. 09:14
Mivel a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések - mint például a csökkentett munkaidő és a home office - sok kis- és középvállalkozásnál (kkv) hatékonynak bizonyultak, így ezek megmaradhatnak a jövőben is - derül ki a K&H felméréséből.