Felállítják a déli Balatonpart legnagyobb egybefüggő jégpályáját
2024. november 14. 18:12
1200 négyzetméteres jégpálya nyílik november végén Balatonlellén, a déli part egyik legnagyobb jégpályáján 60 napon át lehet majd korcsolyázni. A területen ezer főt befogadó, fűtött fesztiválsátor is várja a látogatókat szórakoztató, családi-, és gyermekprogramokkal, szombatonként koncertekkel, táncos eseményekkel.
„A lellei Napfény strand 30x40 méteres, homokos focipályája helyén alakítjuk ki a műjégpályát és a köré épülő rendezvényhelyszínt. Bizonyos, hogy a Jégfesztivál új szintet jelent Balatonlelle életében” – nyilatkozta Felházi Miklós.
A november 30-i nyitónapon, az adventi gyertyagyújtó ünnepséget követően fellép Vastag Csaba, majd ezután élő koncert és DJ-program várja a látogatókat. Szombatonként élő koncertek, DJ-k várják majd a közönséget.
Egyedülálló szaunaszeánszokat is rendeznek a helyszínen, aki nem fél a hidegtől, a szaunázás végén a Balatonban is csobbanhat.
A rendezvény helyszínén kézműves vásár, gasztronómiai különlegességek is várják az érdeklődőket. A Jégfesztiválra látogatók bekapcsolódhatnak az „Egy csésze szeretet” elnevezésű jótékonysági programba is.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke mindezekhez hozzátette, hogy a lellei jégfesztivál kimondottan jó példája annak, hogyan lehet négy évszakossá tenni a balatoni kínálatot.
A több héten át tartó fesztivál programjai mellett számos étterem, cukrászda, borászat várja a vendégeket.
A jövőben az egyik cél a Budapestre érkező osztrák, angol, spanyol, vagy akár francia turisták megszólítása lesz, őket is szeretnék rávenni arra, hogy induljanak el a Balaton irányába.
(Nyitókép: 123rf.com)
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Ellepték Mohácsot a busók, elkezdődött a téltemető fesztivál
2024. február 09. 17:14
A több mint 160 programra százezernél több látogatót várnak.
Bor és fesztivál az erdőbényei kertekben
2023. augusztus 01. 15:50
Minden eddiginél több borászat lesz nyitva az idei Bor, mámor, Bényén augusztus 11-13. között. A szervezők irodalmi- és gyerekprogramokkal, koncertekkel, a környék legjobb gasztro kiállítóival és hegyaljai borokkal várják a vendégeket.

