Fényképezz poszméheket, ezzel most segítheted őket és egy játékban is részt vehetsz
2024. április 15. 16:58
Fotózz poszméheket! A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság nyereményjátékkal egybekötött akciót hirdet meg.
Ezúttal a poszméhek kerülnek fókuszba a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság felhívásának keretében – írja a termeszeti.hu.
A poszméhek a legnagyobb termetű méhek – dongóknak is hívjuk őket –, melyeknek száma a beporzó rovarokon belül vizsgálva is egyes régiókban kritikus csökkenést mutat. A csökkenés egyik legfőbb oka az intenzív vegyszerek, rovarölő és gombaölő szerek jelentős használata. Még a méhek számára biztonságosnak tartott gombaölő szerekről is kimutatták, hogy megzavarják a mézelő méhek fejlődését és a poszméhek viselkedését.

A poszméhek kolóniái ugyanis kevesebb munkást termelnek, kevesebb méhbiomasszát hoznak létre, és kisebb anyakirálynőkkel rendelkeznek a gombaölő szerrel való érintkezést követően. Márpedig a poszméhek esetében csak a királynők telelnek át, és egy királynő a következő évben mindössze 50-100 példányos kolóniát hoz létre.
Az állománycsökkenés oka még a természetes élőhelyek csökkenése és a szaporodási ciklusukhoz nem illeszkedő gazdálkodás folytatása.

Tavasszal elsősorban a pillangósok, nyár végén és ősszel pedig a fészkesek beporzásában van jelentős szerepük a poszméheknek – fotó: Shutterstock
A poszméhek az egész világon elterjedtek, testük nagy, zömök, vaskos, rendszerint tömött, tarka szőrbunda fedi.
Tavasszal elsősorban a pillangósok, nyár végén és ősszel pedig a fészkesek beporzásában van jelentős szerepük. Ezért a természetes, természetközeli gyepek érzékeny indikátorfajai. Életciklusuk miatt a gyepek kétszikű virágkészletének tavaszi és nyár végi, őszi erőforrásaira is szükségük van. Tavasszal, nyár elején a kolóniák kialakításához, nyár végén a hímek felneveléséhez, ősszel pedig a megtermékenyített fiatal királynők teleléséhez létfontosságú táplálékforrásokra kell támaszkodniuk.
Hazánkban 29 poszméhfaj él, ezeknek több mint a fele ritkának számít.

Egy terület fajösszetétele tükrözi az élőhely ökológiai állapotát, aminek ismerete fontos lehet pl. a természetvédelmi kezelések tervezése során is. Ezért a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság elindít egy adatgyűjtési poszméh monitoring programot, ami a méheknek az élőhelyükön történő lefényképezését jelenti.
Egy kép elkészítésével keletkezik egy előfordulási adat. Az elkészített kép az adatbázisba kerül, és az így kapott információk hozzásegíthetnek a poszméhek élőhelyének és az egyes fajoknak a védelméhez.
A programhoz kapcsolódóan a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság nyereményjátékkal egybekötött akciót hirdet meg, amelyben minden természetkedvelő, természetjáró ember részt vehet poszméhekről készült képek beküldésével. A játék 2024. október 31-én éjfélig tart, a részletekről a honlapon bővebb tájékoztatás található: ddnp.hu.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Újabb béremelési hullám indulhat Magyarországon: így számolnak a munkahelyek
2022. november 14. 10:20
A 2021-ben jellemzően optimista hozzáállást követően a magyarországi vállalatok idén nagyobb arányban várnak gazdasági visszaesést jövőre, de a cégek fele még így is növekedésre számít 2023-ban. Az egyre bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt viszont gyakran ellentétes hatásokat mérlegelve kell döntéseket hozniuk az emberi erőforrás területén is. 2023-ra a megkérdezett cégek 63 százaléka tervez bérfejlesztést, amely arány 3 százalékkal marad el az előző évhez képest – mutatott rá a Profession.hu friss HR Körkép 2022 című tanulmánya.
Gyászhír
2023. október 04. 12:44
Kedves Kolléganők és Kollégák!
Szomorú kötelességünk tudatni Veletek, hogy kedves barátunk és kollégánk, Varga Péter, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. volt SZB titkára 2023. október 1.-jén életének 84. évében elhunyt.
Temetése 2023. október 14.-én 11:00 órakor lesz a mezőhegyesi temetőben.
Szomorú kötelességünk tudatni Veletek, hogy kedves barátunk és kollégánk, Varga Péter, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. volt SZB titkára 2023. október 1.-jén életének 84. évében elhunyt.
Temetése 2023. október 14.-én 11:00 órakor lesz a mezőhegyesi temetőben.

