Fiatal gazdák kálváriája: enyhítené a szigort a Miniszterelnökség

2017. november 15. 10:45
Dolgozik a Miniszterelnökség a fiatal mezőgazdasági termelőkre vonatkozó támogatási rendeletek szankcióinak egységesítésén és enyhítésén – reagált az agrárszektor.hu cikkére a minisztérium. A napokban több fiatal gazdálkodó kapott olyan kormányhivatali határozatot, amely szerint valamennyi korábban felvett támogatását vissza kell fizetnie, mert határidőre nem teljesítette a vállalt üzemméretet. A Miniszterelnökség szerint a jogszabályok egyértelműen tartalmazzák a kötelezettségeket, de a tárca azt igyekszik elérni, hogy ne legyen szükség indokolatlan mértékű visszafizetésekre.

Több felülvizsgálat és módosítás történt az elmúlt három évben annak érdekében, hogy csökkenjenek a gazdálkodókra nehezedő szankciók – jelentette ki az agrárszektor.hu cikkére reagálva az MTI-nek a Miniszterelnökség. A tárca jelenleg is dolgozik a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására vonatkozó valamennyi korábban megjelent vidékfejlesztési jogcímrendelet szankciórendszerének egységesítésén és enyhítésén – tették hozzá.

Mint az agrárszektor.hu beszámolt róla, a közelmúltban több fiatal gazdálkodó is olyan kormányhivatali határozatot kapott, amely szerint összes eddig felvett támogatását vissza kell fizetnie. Ennek oka pedig az, hogy határidőre nem teljesítették a támogatásokért vállalt üzemméretet. A gazdálkodók a korábban – a 2007-2013. közötti Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) – megjelent jogszabályokat félreértelmezhetőnek tartják, és súlyosnak ítélik a kirótt szankciókat.

Az ÚMVP-s jogcímrendeletek egyértelműen tartalmazzák a fiatal gazdák kötelezettségeit – húzta alá ugyanakkor a Miniszterelnökség. Ennek ellenére a tervezett módosításokkal azt szeretnék elérni, hogy a termelők ne kényszerüljenek indokolatlan mértékű visszafizetésekre, és emiatt gazdálkodásuk ne lehetetlenüljön el.

A minisztérium szerint a korábbi jogszabályi felülvizsgálatok célja is az volt, hogy a gazdálkodók megvalósíthassák fejlesztéseiket és hatékonyabban használhassák fel a forrásokat. A 2015-ös programozásnál például a termelők több milliárd forint, már veszni látszó támogatást vehettek igénybe – emlékeztetett a tárca.

 

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Több száz nap szababság bennragadhat, de nem vész el

2017. október 12. 07:44
Bizonyos szektorokban több száz munkanap szabadság is "bennragadhat", de nem vész el! "Kedves Munkatársunk, mellékeljük az előző évi maradék szabadság kimutatásokat valamint a lemondó nyilatkozatot." Így kezdődik az egyik multinacionális társaság levele, mely felveti a kérdést: le lehet-e a szabadságról érvényesen mondani.

Szigorítanának az élelmiszerbotrányok miatt

2017. március 16. 10:24
Az élelmiszer-ellenőrzések átfogó, uniós rendszerének szigorítását lehetővé tevő új szabályozást szavaztak meg az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésünk. A közelmúlt hamisítási botrányai arra mutattak rá, hogy a hatóságoknak hatékonyabb eszközökkel kell tudniuk ellenőrizni az élelmiszerlánc összes tagját.