Flesch Tamás: Lesznek bezárások, csak nem tömegesen
2022. november 18. 20:50
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás szerint a szállodaipar számára mentőövet jelentett a kormány új döntése, miszerint március 31-ig elengedik a turisztikai hozzájárulást.
Mint beszámoltunk róla, a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely többek között azt is bejelentette, hogy a kormány turisztikai akciótervet fogadott el, aminek értelmében október 1-től március 31-ig elengedik a turisztikai hozzájárulásnak nevezett, az ágazatot érintő adóterhet, ami azt jelenti, hogy nettó árbevételük 4 százalékát a megadott időintervallumban nem kell az államkasszába befizetniük, emellett az október elejétől már kiutalt összeg visszatérítését is lehet kérvényezni.
A SZÉP-kártyát érintő módosítások is a szektor számára kedveznek, azzal, hogy a különböző füleket felfüggesztik, lehetővé teszik, hogy a rajta lévő összeget korlátozás nélkül egyben felhasználják, ami növelheti a vendégéjszakák számát.
A vendéglátó- és turisztikai ipar árbevétele ugyan emelkedett a tavalyi évhez képest 45 százalékkal, de az energiaköltségek emelkedése miatt sok létesítmény a bezárást fontolgatta.
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a kormány legújabb döntésével a tömeges bezárási hullámot előzte meg a fűtési szezon idejére.
Ez a döntés sok vidéki szálloda vezetőjét viszi el abba az irányba, hogy mégiscsak nyitva maradnak jövő év elején – nyilatkozta a Portfoliónak, a szövetség elnöke úgy értékelte, hogy így már ki tudják gazdálkodni a fűtési költségeket.
„Az árbevétel 4 százalékának megmaradása fél évre nemcsak a szállodák, de sok, egyébként jó forgalmat bonyolító étterem számára is azt jelentheti, hogy nyitva tud maradni a fűtési szezonban is” – fogalmazott a lapnak Flesch Tamás. Az is segítség a szektor számára, hogy kéréseiknek eleget téve itt is érvényesítik a 24 havi munkaidőkeret-szabályozást, amivel fennáll a lehetősége annak, hogy az esetleges bezárások idejére ideiglenes szabadságra küldjék a dolgozókat, amit később ledolgozhatnak, ezzel a munkaerőgárda is egyben maradhat.
Ezenfelül adminisztrációs terheik csökkentését jelenti, hogy a kötelező adatszolgáltatás időpontját fél évvel eltolják, 2023. július 1-jéig.
Lesznek bezárások, csak nem tömegesen
Ugyanakkor Flesch Tamás úgy kommentálta az új döntéseket, hogy ez nagy segítséget jelent az ágazatnak, nem menthetnek meg minden piaci szereplőt, mivel a helyzetük az elszálló energiaköltségek miatt továbbra is nehéz.
Napi szinten figyelik a helyzetet és aszerint változtatnak stratégiát a cégvezetők, hogy mi történik az energiaárak és a kereslet függvényében. Elindultak a szállodai bezárások, de messze nem olyan tömegesek, mint amire másfél hónappal ezelőtt számítottam – fejtette ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Hozzátette: a novemberi kereslet sem vidéken, sem Budapesten nem esett vissza, a decemberi foglalások is tűrhetőek.
Az év eleje lesz a vízválasztó, mivel akkor tarolhat a piacon az egyszerre jelentkező energiaár-emelkedés és a kereslet visszaesése – vélekedett.
Az új évben várhatóak működési szünetek
A szövetség elnöke arra is kitért, hogy azok jártak jól, akik még a tavalyi évben szerződtek két évre a földgázszolgáltatókkal, akiknek októberben kellett új szerződést kötniük, azok már a korábbi költségeik akár 8-szorosát fizetik. A wellness-szolgáltatást nyújtók között pedig a termálvíz-felhasználók vannak jobb helyzetben, ők akár a fűtésüket is ezzel a hőenergiával tudják megoldani. A napelemfejlesztést korábban végrehajtók is függetlenebbek az energiaárak emelkedésétől. A szállodák többségének december 31. után kell újra szerződniük az áramszolgáltatókkal.
Márpedig itt már kilowattóránkénti 180 forintos árajánlatokat kapnak. Idén ez 80-100 forint között volt, tavaly pedig még 23-25 forintos sávban kellett fizetni a szolgáltatók felé. Emiatt a jövő év első negyedévében dönthet úgy sok szállodai vezető, hogy 3 hónapra bezár – fejtette ki Flesch Tamás, majd hozzátette: hónapokig tartó szünetet tartani csak a dolgozók elvesztése nélkül jelenthet valóban spórolást. A budapesti hotelek szerinte a külföldi turisták miatt jobb helyzetben vannak, mert egy 10-15 százalékos áremelés az esetükben nem jár kereslet-visszaeséssel, a vidéki szállodák ezt nem tehetik meg. A wellness-szállodák esetében azon az állásponton van, hogy a szolgáltatások szűkítése nem jelenthet megoldást, inkább a vendégek tűréshatáráig való áremelést javasolná.
Az éttermeknél nagyobb bezárási hullám várható, ami vidéken olyan 30-40 százalékukat érintheti, amelyek a piaci helyzet javulásában bízva, tavaszi újranyitásban reménykednek majd – zárta gondolatait Flesch Tamás.
Forrás: index.hu
Kapcsolódó cikkek
Átadták Hajdúszoboszló felújított sétálóövezetét
2022. november 22. 15:35
Befejeződött Hajdúszoboszló sétálóövezetének a rekonstrukciója; a felújított Szent István parkot és Mátyás király sétányt pénteken adták át a városlakóknak és a turistáknak.
Az átadó ünnepségen Czeglédi Gyula polgármester jelezte: a beruházás több mint kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, önerő nélkül készült el, amiért köszönetet mondott a kormánynak.Elmondta, hogy tavaly készült el a Hungarospa strand prémium zónája, ami új lendületet adott a turizmusnak, ezt várják a most elkészült beruházástól is.
Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai igazgatója azt mondta, a jelentős vendégforgalmat produkáló Hajdúszoboszlónak vezető szerepe van a hazai turizmusban.
Újabb európai sikert zsebelt be az egyik magyar karácsonyi vásár
2024. december 02. 16:56
2024-ben nem indult Európa legjobb karácsonyi vásárainak versenyén, ám példátlan elismerésben részesült az Advent Bazilika, melyet „Minden idők legjobb európai karácsonyi vásárának” választottak. Az elismerést korábban még egyetlen európai karácsonyi vásár sem érdemelte ki.

