Földárverés: órák kérdése és kezdődik
2015. október 16. 13:53
"Délután elkezdi közzétenni az árverésre bocsátott állami földek adatait is a Nemzeti Földalap – jelentette be a Miniszterelnökség vezetője szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. Három hektár feletti területekről van szó, a helyrajzi számok mellett a kikiáltási árat is feltüntetik majd a honlapon. A megyei kormányhivatalok vezetői közben egymás után tartanak sajtótájékoztatót a témában, a szocialisták vitanapot kezdeményeznek.
Lázár János azt mondta, hogy összesen 380 ezer hektár földet értékesítenek, ami az összes állami tulajdonú földterület ötöde. A gazdák november 15-étől vehetnek fel kedvezményes kamatozású hitelt 20 évre, a kölcsönt a Magyar Fejlesztési Bank folyósítja a Budapest Bank közvetítésével. A bérlőknél az önrész 10 százalék, másoknál pedig 20 – közölte Lázár János."
További részletek az alábbi linken olvashatóak:
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/foldarveres-orak-kerdese-es-kezdodik-1309321
Forrás:
Kapcsolódó cikkek
A magyar agrárgazdaság is megsínylené a hard Brexitet
2019. szeptember 27. 09:42
Pontosan még nem látható, hogy kilép-e és ha igen, mikor és hogyan lép ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból. Az esetleges megegyezés nélküli Brexit hatásai várhatóan több uniós tagország agrárágazatában is feszültséget okoznának – állapították meg legutóbbi véleménycikkükben az OTP Agrár szakértői.
A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van
2019. február 25. 07:46
A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják - mondta Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) pénteki konferenciáján, Budapesten.

