Folytatják Tatabányán az Által-ér völgyi kerékpárút építését
2023. március 08. 13:19
Tatabányán megépül az Által-ér völgyi kerékpárút eddig hiányzó szakasza, így szeptemberre folyamatos kerékpáros összeköttetés jön létre Tatabánya, Tata, Dunaalmás, Környe és Oroszlány között.
Szücsné Posztovics Ilona, a város polgármestere kedden, a kivitelezési szerződés aláírásakor elmondta: az új útvonal Tatabánya határától az Erőműi-tó keleti oldalán elvezetve csatlakozik a városi kerékpárút-hálózathoz.
A nyomvonalról három helyen leágazást alakítanak ki Dózsakert, Kertváros és a Tatabánya-Környe Ipari Park irányába.
A munkálatok során csaknem 5 kilométernyi útvonalat alakítanak ki. A beruházás teljes költsége 933 millió forint, ebből 733 millió uniós, vissza nem térítendő támogatás, 200 millió forint pedig az önkormányzat önrésze.
Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében az elmúlt években csaknem hatvan kilométernyi kerékpárút épült. Tatabányán az ipari park üzemeit is bekötötték a hálózatba.
A megyeszékhelyről kerékpárral el lehet jutni Oroszlányba, majd a kamalduli remeteség majki műemlékegyüttese és a bányászati múzeum felé. Tatabányáról Tatán át pedig Dunaalmásig vezet útvonal, amely csatlakozik az EuroVelo 6 nemzetközi hálózathoz.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Átadták a Múzeumnegyedet Sopronban
2023. június 14. 15:57
Kedden átadták a Storno-ház, a Fabricius-ház, a Tábornok-ház és a Tűztorony összekapcsolásával kialakított Múzeumnegyedet Sopronban. A beruházás a "Modern városok" program részeként valósult meg több, mint hárommilliárd forintból.
A "Modern városok" program minden megkezdett projektelemét a következő időszakban be fogják fejezni, a közeljövőben erről érdemi egyeztetések folynak majd Lázár János miniszter és Farkas Ciprián polgármester között – mondta el Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára az átadás alkalmából rendezett ünnepségen, hozzátéve, hogy "Sopron ékköve akkor kerülhet majd fel erre a koronára, amikor befejeződnek azok a turisztikai fejlesztések is, amik régóta váratnak magukra".
Nehézipari nagyvállalkozó száll be a balatonfüredi LUA Resortba
2024. október 03. 16:32
Egy nehézipari vállalkozó száll be a LUA Resort Balatonfüredbe, igaz, Birgés Tibortól a turizmus sem teljesen idegen terep, mert a városban már birtokol egy másik luxusszállodát.

