Folytatódik a települések zöldvagyonát gyarapító program
2024. szeptember 30. 16:41
Megkezdődött a Településfásítási Program idei őszi ültetési időszaka, amelyben 317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezés során elültetett fák számát - jelentette be Nagy István agrárminiszter. A falvak és városok zöldítése a Magyarország zöldvagyonát megóvó és gyarapító, az agrártárca által koordinált stratégia része.
A nemzeti zöldvagyon legfontosabb eleme, a jelenleg is több mint 2 millió hektárnyi erdő mellett jelentős érték és lehetőség a városok és települések zöld infrastruktúrájának fejlesztése. Az agrártárca által 2019-ben indított Országfásítási Program – a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb szabású zöldvagyon-növelő kezdeményezése – fontos célkitűzése a kisebb települések élhetőségének javítása, klimatikus és természeti állapotuk fejlesztése. Ezt a célt szolgálja a 10 ezer fő alatti települések számára elérhető Településfásítási Program, melynek immár negyedik üteme zajlik.
Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált és az állami erdészeti társaságok részvételével megvalósított Településfásítási Program eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a kisebb települések önkormányzatai és közösségei örömmel fogadják és sajátjuknak érzik a kezdeményezést, az igénylések a program minden ciklusában szinte azonnal betelnek, a helyi fásítási akciók közösségi eseményekként zajlanak le, az elültetett fákat pedig gondos gazdaként kezelik és óvják a helyiek.
A Településfásítási Program idei, őszi szakaszában az igénylő településekre a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. már megkezdte a 6000 sorfa kiszállítását, az ültetésekre a szeptembertől novemberig tartó időszakban kerül sor.
A kormány zöldvagyonkezelési stratégiai célkitűzése az ország fával borított területeinek 27 százalékos arányra történő növelése 2030-ig, amelynek megvalósításában nagy szerepe van többek között az állami erdészeti társaságok által alkalmazott fenntartható, természetközeli erdőkezelési módszereknek és az Országfásítási Programmal összhangban a KAP agrártámogatások körébe beépített erdőtelepítési pályázatoknak.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Idén tavasszal 500 iskolába költözik be az erdő
2024. március 14. 17:55
Összesen 30 ezer általános iskolás gyermeknek tartanak országszerte 500 köznevelési intézményben tematikus foglalkozásokat az állami és magán erdészeti társaságok erdőpedagógusai – ismertette Zambó Péter, az Agrárminisztérium államtitkára egy, az „Iskolában az Erdő” programban résztvevő helyszínen, csütörtökön, Budakeszin.
Most a túl sok víz jelent gondot. A belvíz károsítja a repcét
2024. január 09. 15:28
A belvíz okozta károk már most egyértelműek.
Az elmúlt napok csapadékos időjárása belvizet okozott. A szántások, vetések tetején nagyon sok helyen csillog a víz, mert már nincs lehetősége a talajnak elnyelnie vagy elvezetnie azt – mondta Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke a boon.hu-nak.

