Folytatódnak a műhelymunka-megbeszélések

2020. január 22. 09:37
2020. január 21-én a LIGA Szakszervezetek folytatta a megbeszéléssorozatát, amely műhelymunka címmel immár a harmadik, és amely ez alkalommal a szakszervezetek politikai pártokkal való kapcsolatának témakörét járta körül.

Az Elnökség korábbi határozatának megfelelően a műhelymunka célja, hogy alapvető szakszervezet-politikai kérdéseket tisztázzon a LIGA Szakszervezeteken belül annak érdekében, hogy növelje a szervezet érdekérvényesítő képességét.

A műhelymunka elnevezésű megbeszélésre a novemberi nyitóbeszélgetés után a harmadik alkalommal került sor. Az első alkalommal a résztvevők a magyar szakszervezeti mozgalomról, és ezen belül a LIGA Szakszervezetek helyzetének elemzéséről fejtették ki a gondolataikat, a második alkalommal a LIGA Szakszervezetek értékrendje és működésmódja volt a terítéken.

A mostani kérdés vitájához a felvezető előadást Czövek János társelnök (képünkön) tartotta, aki kiemelte, a LIGA korábbi alapszabályaiban is hangsúlyosan szerepelt a szervezet pártsemlegessége.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

A John Deere harapott egyet az európai mezőgéppiacból

2017. június 29. 07:39
Bevásárolt a John Deere, amely ezúttal az olasz Mazzotti önjáró permetezőgépeivel bővítette portfólióját. A cégnév, a konstrukciók felszereltsége és dizájnja marad a régi, a felvásárlás célja a John Deere részéről a további európai piacszerzés volt.

Van-e élet a tréningkatalóguson túl?

2019. április 10. 08:12
Egyre látványosabb a céges képzések, fejlesztések és a tréningpiac anomáliája. Miközben minden szereplő tudja, hogy a legtöbb vállalat túlélésének kulcsa az adaptivitás, a gyors változási, tanulási képesség fejlesztése. Annak ellenére azonban, hogy szinte minden érintett érzékeli ezt a régi-új kihívást, a megoldáshoz szükséges változások stratégiai perspektívából alig vagy rendkívül lassan valósulnak meg. A képzési piac elakadásairól, a megoldási utakról kérdeztük Dr. Szilágyi Juditot a ComeandGrow ügyvezető igazgatóját, aki az április 10-én tartandó “Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban” elnevezésű konferencia nyitó előadását tartja és az esemény háziasszonya is egyben.