Fontos: év végéig 277 milliárd forint forráshoz jutnak a gazdák
2023. október 16. 15:16
Megkezdődött az egységes kérelmek előlegeinek kifizetése. A részletekről hétfőn Nagy István és Feldman Zsolt tartott sajtótájékoztatót.
Sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn reggel Nagy István agrárminiszter és Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, hogy év végéig 277 milliárd forint forráshoz jutnak a gazdák.
„Sok mezőgazdasági vállalkozó, ismerve a mai helyzetet, nem akarta elhinni, hogy kifizetik az előlegeket, hogy van rá pénz”- kezdte tájékoztatóját a szaktárca első embere. Nagy István hozzátette, a klímaváltozás hatásai mellett az ukrán gabona jelenti az egyik legnagyobb terhet a magyar gazdák számára. Míg korábban a hagyományos fekete-tengeri kikötőkből és harmadik országokban talált vevőre az ukrán termés, ma az uniós országon megy keresztül, és akad el az öreg kontinensen. Mennyiségtől független vámmentességet kaptak, ezzel pedig a magyar termelők ne tudnak versenyezni.
Kukoricára, repcére, napraforgóra és gabonára szeptember 15-ig szól az uniós tilalom, amit öt ország esetében alkalmaztak, majd a magyar állam ezt saját hatáskörében hosszabbította meg.
Ehhez számoljuk hozzá, hogy a KAP megváltozott elírásainak is meg kell felelni. Mindez nagy fokú fegyelmezettséget és alkalmazkodó képességet igényel a gazdáktól. „A kialakult helyzetben a minden segítség felértékelődik – jegyezte meg az agrárminiszter hozzátéve, új finanszírozási lehetőségeket biztosítanak a termelők számára.

„MIKÖZBEN MÁS UNIÓS TAGORSZÁGOKBAN CSÖKKENT, HAZÁNKBAN ÖSSZESSÉGÉBEN NEM VÁLTOZOTT A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE”
– jelentette be Feldman Zsolt, amit átcsoportosításokkal sikerült megoldani. Tavasszal 155 ezer gazdálkodó nyújtotta be kérelmét, aminek 70 százalékát – az uniós jog által biztosított maximumot – november 30-ig fizetik ki. Ebből a 70 százalékból az alaptámogatás hektáronként 37,9 ezer forint, de újra elosztó támogatást kapnak a kis- és közepes gazdaságok, 10 hektáros területnagyságig hektáronként 22,4 ezer forintot, míg e felett 150 hektárig 12,3 ezer forintot. Mindehhez jönnek még a terméshez kötött célzott támogatások. Az államtitkár kijelentette, még a héten 74 ezer gazdálkodóhoz az egységes kérelmeg előlegeként 54,4 milliárd forint érkezik.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Magyarország Legszebb Borbirtoka a Götz Pincészet (+ birtokbejárás videók)
2023. július 20. 14:01
Az ország első Borkirálynője fogadta Magyarország Legszebb Birtokának zsűrijét a hercegkúti Gombos-hegyi pincesoron, ahol a Götz család pincészetét tekintették meg. A Borbirtok kategória támogatója az Agro Masters Hungary Kft.
Götz István és neje 2000-ben alapította a családi pincészetet, borászatot Hercegkúton, a birtok mára az összesen 18 hektáros szőlőültetvényből áll, mely 6 dűlőben található.
Rendkívül egyeztetés volt a magyar és az ukrán agrárminiszter között
2023. április 17. 09:57
Nagy István Mikola Szolszkij, ukrán agrárminiszterrel tárgyalt.
Vasárnap késő délután Nagy István agrárminiszter soron kívüli, online megbeszélést folytatott az ukrán agrárminiszterrel, Mikola Szolszkijvel a Magyarország által bevezetett import korlátozó intézkedésekről.

