Génsebészek a kukorica tökéletesítésén dolgoznak
2024. január 26. 13:08
Kínai tudósok magas vastartalmú kukoricafajtát állítanának elő.
A Kínai Mezőgazdasági Tudományos Akadémia kutatói, génsebészet alkalmazásával, magas vastartalmú kukoricafajta létrehozásán dolgoznak, amelynek a kilónkénti vastartalma (a hektáronkénti termés csökkenése nélkül) elérheti a 70,5 milligrammot, ami a termesztésben lévő fajtákhoz képest több kétszeres – írja a whychinese.co.za.
Ez nagyon fontos eszközt jelenthet az emberi szervezet immunitásának erősítésében és a világszerte évről-évre nagyszámú áldozatot szedő vészes vérszegénység megfékezésében, illetve megelőzésében, mivel a vas az emberi vér egyik fontos alkotó eleme.
A WHO kimutatta, hogy az öt év alatti gyerekeknek 40, a 15 és 49 év közötti nőknek pedig 30 százaléka szenved vérszegénységben, a várandós nőknél viszont ez az arány a 30 százalékot is meghaladhatja.
A kutatások eddigi eredményei alapján a megfelelő új fajta rövid időn belül forgalomba kerülhet.
Az USA Nemzeti Egészségi Intézete szerint, a vörösvértestek folyamatos termelődéséhez a férfiaknak napi 8, a nőknek pedig napi 18 milligramm vas felvételére van szükségük.
A vassal történő dúsításnál a kukorica kiválasztását főleg az indokolja, hogy ez a növényfaj a fejlődő országokban a lakosság nagy hányadának alapvető élelmiszer forrását képezi és így olcsó vasforrást jelentene.
A kutatók az eddigi eredményekről és a vastartalom szabályozásáért felelős gén azonosításáról cikket közöltek a „Science" folyóiratban.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Letarolják a piacot az egy összetevőből álló húshelyettesítők?
2024. augusztus 12. 14:52
Mutatjuk, mit jelent a "tiszta címke" az élelmiszeriparban.
90 év működés után az "Elmhurst 1925" 2016-ban bezárta az utolsó tejüzemét is és növényi italok készítésére állt át. A cég legfrissebb újítása a TerraMeat, amely húsalternatíva kendermag-fehérjéből.
Brutális emelkedésben a cukor, a liszt és a sertéshús ára
2024. augusztus 08. 15:16
Mutatjuk, mi és mennyivel drágult júliusban.

