Geotermikus energia segíti a távfűtést Mosonmagyaróváron

2023. március 27. 12:57
Az élhető környezet kialakítása és a megbízható energiaellátás alapvető fontosságú a magyar családok életminősége szempontjából – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken, Mosonmagyaróváron az EU-Fire Csoport geotermikus fűtőművének átadásán, ami a településen távfűtést segíti majd.
A tárcavezető leszögezte, jelenlegi kihívásaink, a szomszédunkban kialakult háborús helyzet, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók és az ezek következtében magas energiaárak arra ösztönöznek bennünket, hogy minél hamarabb alakítsuk ki a rendelkezésünkre álló, önálló energiaforrásainkat. A magyar kormány úgy döntött, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a hazai geotermikus energia térnyerését, amely az évtized végére akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudja csökkenteni az ország kiszolgáltatottságát.
Geotermikus energia segíti a távfűtést Mosonmagyaróváron
A Nemzeti Energia- és Klímaterv a megújuló energiaforrások hasznosításának ösztönzését, az energiatermelésből vállalt részarány jelentős növelését, geotermikus termelési projektek helyszíneinek állami kutatási programban történő feltárását tűzte ki célul.
 
A fenntartható termálenergia hasznosítás elérhetősége érdekében a kormány már az eddigiekben is számos intézkedést vezetett be, és a jövőben is tervez ilyeneket - hangsúlyozta a miniszter.
 
Arról is beszélt, hogy a geotermikus energia válasz lehet az energiaválságra, az öntözésfejlesztés, a vízmegtartás pedig a klímaválságra. A geotermikus energia kíméletes a természethez, fenntartható erőforrás, egyszerre jelenti a kiszámíthatóságot, az önállóságot, a biztos jelent, miközben az élhető jövő szinonimája is egyben. Nagy István hozzátette, fontos, hogy legyen hitünk, bátorságunk, kitartásunk és szorgalmunk megtenni mindazon lépéseket, melyeket a zöldebb, környezettudatosabb világunk megkövetel tőlünk. A mi feladatunk a jelenben vigyázni a megörökölt kincseinkre és méltón továbbadni azt a felnövekvő nemzedékeinknek. Mosonmagyaróvár nemcsak a lakóhelyünk, az otthonunk is. Az első olyan nagyváros Magyarországon, ahol ekkora mértékben használjuk fel a geotermális energiát. Legyünk erre büszkék és becsüljük meg – hívta fel a figyelmet.
 
Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármestere kifejtette: 2008 májusában kezdődtek az első tárgyalások az erőmű terveivel kapcsolatban, így már évekkel ezelőtt megfogalmazódott az igény a geotermális energia nyújtotta lehetőségek kihasználására a településen.
A városvezető reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a beruházás például szolgál más településeknek is, a fejlesztéssel, ugyanis Mosonmagyaróvár feliratkozott a geotermális zöld energia térképére – emelte ki a városvezető.
 
Forrás: AM közlemény

Kapcsolódó cikkek

Brutális áremelés jön a Mobiliti villanyautó-töltőin

2022. december 30. 10:37
Egész Európában megfékezheti a villanyautózás terjedését az energiaárak emelkedése, de Magyarországon és a hozzánk hasonlóan árérzékeny piacokon még súlyosabb hatása lehet annak, ahogy a nyilvános töltőpontokon folyamatosan drágulnak a töltési lehetőségek. Az országosan elérhető nyilvános töltőpontokon idén tavasszal és ősszel is emelkedtek a tarifák és a tendencia várhatóan hasonló lesz 2023-ban is.

Március 15-től elérhetővé válnak az adóbevallás-tervezetek.

2023. február 21. 10:34
A NAV szerint az ügyfélkapus ügyintézési mód a legegyszerűbb.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal  idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik – ismertette hétfői közleményében a NAV.
 
Az adóhatóság tájékoztatása szerint egy hónap múlva, március 15-től, KAÜ- (Központi Azonosítási Ügynök) azonosítóval már megnézhetővé válik a 2022-es esztendőre vonatkozó adóbevallási tervezet. Ráadásul ez a lehetőség azok számára is elérhető lesz, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun.