Gigászi tejtermelő telep épül Spanyolországban

2017. április 27. 07:26
Komoly vitákat robbantott ki a spanyolországi Soria város közelében létrehozott hatalmas tejtermelő gazdaság. A helyiek rettegnek a legyőzhetetlennek tűnő konkurenciától és féltik a földjeiket.

Míg korábban bemutattuk, hogy a világ legnagyobb gazdaságai milyen óriási méretekkel rendelkeznek, érdemes beszélni annál kisebb, Európában mégis egyedülálló termelő telepekről is. Egy ilyen mamutgazdaság kialakítását kezdték el ugyanis Spanyolországban, Soria városának közelében. A tervek szerint a gazdaság megtermeli a tehenek takarmányszükségletét, a telepen keletkező hulladékokból biogázt állít elő energiaszükségletének részbeni fedezésére. Bár a 900 hektárosra tervezett, 20.000 tehenes tejtermelő gazdaság egyelőre csak 5000 tehénnel működik, a környékbeli gazdák máris kifejezték rosszallásukat a projekttel szemben.

 

Több tejtermelői egyesülés ugyanis a galiciai tejtermelők szakszervezetével együtt tiltakozik a mamutgazdaság létrehozása ellen, mivel szerintük egy tucatnyi ilyen telep képes megtermelni egy egész körzet tejszükségletét, és ezáltal kiszorítja a piacról a kisebb termelőket. Emellett a gazdák féltik a térség környezetét is, hiszen előzetes számítások szerint a telep napi 4 millió liter vizet használ és évente 368 ezer tonna trágyát termel majd. Ezért különböző egyesülések kampányt indítanak a Soria-i gazdaság teljes kapacitásra történő felfejlesztése ellen.

 

A tervek szerint a telep éves tejtermelése 180 tonna körül alakul majd – Fotó: Shutterstock

Ezzel szemben a Soriai körzet irányítói azzal érvelnek, hogy a 22 települést számláló kistérséget az elnéptelenedés fenyegeti (jelenleg egy négyzetkilométeren 9 ember él), mivel a lakosság munkalehetőség hiányában a távoli városokba menekül. Szerintük az új telep a tejtermelésben, a takarmánytermesztésben és a kapcsolódó egységekben munkaalkalmat teremtve, megállíthatja ezt a folyamatot, pezsdítően hat a térség gazdaságára, és ezzel nagyon is fontos feladatot teljesít.

agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

A munkaerőhiány hajtja a béreket, de nem eléggé

2018. október 24. 09:15
2018 augusztusában a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 10,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Mindez jócskán alulmúlta a 12,3 százalékos piaci várakozást.

MOSZ: a magyar mezőgazdaság „ne a támogatások lenyúlásáért folyó verseny terepe legyen”

2014. június 23. 14:40
A MOSZ, mint a legális, foglalkoztató, adófizető agrárgazdasági vállalkozások érdekképviselete megdöbbenéssel értesült Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úrnak az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában a meghallgatásán elhangzott agrárgazdaságot érintő bejelentéseiről. Miniszter úr többek között kifejtette, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatára a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény birtokmaximumához kívánja igazítani a kormány az Európai Unióból származó földalapú támogatásokat, azaz a törvényben megfogalmazott 1200 hektár (kivételes esetekben 1800 hektár) felett területalapú támogatást nem kívánnak nyújtani. Azt is megdöbbenéssel hallottuk, hogy a vidékfejlesztési támogatások igénybevételéből ki kívánják rekeszteni a „csak növénytermesztéssel foglalkozó gazdákat”.