Gyászközlemény

2016. szeptember 06. 07:58
A LIGA Szakszervezetek mély megdöbbenéssel fogadta Pataky Péter, az MSZOSZ valamint az MSZSZ egykori elnökének haláláról szóló gyászhírt. Pataky Péter halála az egész magyar szakszervezeti mozgalom nagy vesztesége.

Pataky Pétert a LIGA Szakszervezetek mint az ÉTOSZ – az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat – vezetőjét ismerte meg, olyan kollégaként, aki a szakszervezeti mozgalom szakmai háttérmunkájában vívott ki magának elévülhetetlen érdemeket, aki hitt abban, hogy a magyar társadalomban a munkavállalók munkakörülményeinek, bér és jövedelemi viszonyainak rendezésére van szükség, aki meggyőző és meggyőzhető volt, kiváló szakember és korrekt vitapartner. Egyik tanulmányát éppen a LIGA Szakszervezetek felkérésére írta meg a munkavállalók privatizációban való részvételéről. (LIGA Akadémia Füzetek 1995.)

2006-ban Pataky Pétert a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnökeként köszönthette új pozíciójában a LIGA Szakszervezetek. Az országos érdekegyeztető fórumokon számos közös előterjesztést jegyeztek konföderációink, továbbá a munkáltatókkal és a kormánnyal több jelentős megállapodás is született, például a bérek mértékéről vagy annak emeléséről. Pataky Péter határozott, de mindig konstruktív tárgyalópartnernek bizonyult, mindent elkövetett azért, hogy a szakszervezetek közötti együttműködés a munkavállalók érdekében történjen, és egyben eredményes legyen.

Súlyos betegsége ellenére is vállalta a szakszervezetek és a magyar munkavállalók érdekében a szakértői háttérmunkát, kész volt arra, hogy válaszoljon a hozzá irányuló kérdésekre, hogy személyesen is képviseljen egy-egy felvetést, és tudását a szakszervezeti mozgalom érdekében hasznosítsa.

A LIGA Szakszervezetek osztozik Pataky Péter családjának, valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagjainak gyászában.

Dr Mészáros Melinda
elnök
LIGA Szakszervezetek

Kapcsolódó cikkek

Nagyon sok erdőt telepítene a kormány

2016. október 21. 08:32
Kétmillió hektár erdő borítja Magyarország területét, és a következő ötven évben 600 ezer hektár új erdőt kellene telepíteni. A kormány a közelmúltban nemzeti erdőstratégiát fogadott el.

Középpontban a tájegységi fővadászok

2017. április 07. 07:59
Április 5-én Veszprémben rendeztek először szakmai fórumot, amelyen a Földművelésügyi Minisztérium, a Vadászkamara, a Kormányhivatal és az Agrárgazdasági Kamara is képviseltette magát a vadgazdálkodók előtt. Bitay Márton, állami földekért felelős államtitkár a húsz éves vadgazdálkodási ciklus indulásáról tartott előadást.