Gyesről visszatérve köteles vagyok elfogadni másik pozíciót?

2017. augusztus 31. 09:29
GYES-ről munkába visszatérő anyuka vagyok, jeleztem a főnökömnek es a HR osztálynak, hogy 4 órában szeretnek dolgozni, amint a kisfiam elkezdi a bölcsődet. Szülés előtt egy multinacionális cég középvezetője voltam, ez a pozíció jelenleg be van töltve. A cég nagyon korrekt volt, felajánlottak egy másik pozíciót, 4 órában, viszont nem szeretnek ebben a munkakörben dolgozni. Mik a lehetőségeim jogilag? Elutasíthatom ezt a felajánlott pozíciót? Mi ennek a jogi következménye? Ez nem azt jelenti, hogy én felmondtam és megszűnik a munkaviszonyom?

Érdekes, de tipikus helyzet. A munkáltatónak kötelessége ugyanazon munkakörbe felvennie, sőt a munkaidőt a gyermek 3 éves koráig részmunkaidőre változtatnia. Amennyiben ugyanakkor erre nincsen mód, mert pl. az eredeti munkakör így nem tölthető be, akkor a munkafeltételeken együttesen kell módosítani a feleknek. A gyermek 3 éves koráig eleve felmondási korlátozás alatt áll, így a munkaviszonya nehezen szüntethető meg. Azt javasolom, hogy kérje az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását vagy annak megfelelő munkakört. Ehhez joga van. Tárgyalásos úton rendezze a munkáltatóval a helyzetet. Nem szabadulnak meg Öntől könnyen, de úgy érzem ez nem is következne be.

hrportal.hu / dr. Kéri Ádám

Kapcsolódó cikkek

Ne halogassuk tovább a mezőgazdasági munkák elvégzését

2017. november 29. 12:25
A hétvégén hazánk fölött átvonult hullámzó frontrendszer hidegfrontja országszerte lehűtötte a levegőt, ugyanakkor megszüntette a ködös, párás időt, ami tartósabban egyelőre nem is tér vissza. A hét közepén és várhatóan a hét végén is egy-egy fölöttünk áthaladó ciklon hatására csapadékos időre van kilátás, többfelé pedig hó is eshet. A talaj nagy nedvességtartalma miatt, délnyugaton és az északi középhegységben fokozott figyelmet kell fordítani a belvíz megelőzésére. A növényvédelmi munkákra a keddi és a pénteki nap lesz a legalkalmasabb.

Közös Agrárpolitika "katasztrofális hatással" van a foglalkoztatottságra

2016. november 02. 08:11
– Valóban? Szomorúan tapasztaljuk, hogy a hazai agrártermelésből kiszorult magyarok legfeljebb segédmunkásnak mehetnek el a külföldi farmokra.