Gyógynövénytermesztői tanfolyamot szervez a SZIE

2018. augusztus 09. 12:32
Különleges gyógynövénytermesztői tanfolyamot indít ősszel a Szent István Egyetem (SZIE). A két félévig tartó kurzus célja, olyan szakemberek képzése, akik a szakirányú továbbképzés elvégzését követően képesek helytállni a gyógynövény ágazat különböző területein.

A SZIE KERTK Gyógy- és Aromanövények Tanszékén induló tanfolyam során a részvevők megismerkedhetnek a gyógynövények egyes fajtáival és azok hatóanyagaival, a gyógynövények gyűjtéséről és termesztésükről, valamint ismertet kapnak a drogminőséget befolyásoló tényezőkről. A tananyagban helyt kapott még a fitoterápia-alapismeretek átadása, a gyógynövények elsődleges és másodlagos feldolgozásának tájékoztatása és a minőségbiztonsági, illetve pályázati rendszerek kérdései is.

A szeptemberben elinduló oktatáson olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik agrár-, orvos- és egészségtudományi, gazdaságtudományok, műszaki, pedagógusképzés, sporttudomány vagy természettudományi képzési területen, alapképzésben vagy osztatlan képzésben (korábban egyetemi vagy főiskolai képzésben) szerzett mérnöki vagy nem mérnöki oklevéllel rendelkeznek. A kurzuson végzett szakemberek alkalmasak lesznek a gyógynövények kis-és nagyüzemi körülmények között történő termesztésére egyaránt, ezen kívül elhelyezkedhetnek gyógytermékeket gyártó, forgalmazó cégeknél, továbbá az egészségmegőrző kiegészítő programokat is alkalmazó, wellness szolgáltatásokat nyújtó centrumokban, szállodákban.

A SZIE számos felnőttképzési tanfolyamot kínál. Kurzusai között megtalálhatóak az OKJ, a mezőgazdasági, a műszaki, a hatósági és egyéb szakmai képzések is. A Gyógynövényismerő- és felhasználó képzés mellett 2018-ban induló kurzusok között szerepel a méhész, a gomba-szakellenőr és a munkavédelmi technikusi oktatás is.

További információk itt.

(forrás: SZIE)

Kapcsolódó cikkek

V4-nyilatkozat az agrártámogatások megőrzéséért

2017. október 11. 07:43
A visegrádi és balti országok közösen álltak ki a megfelelő forrásokkal ellátott, erős, kétpilléres Közös Agrárpolitika fenntartása mellett Luxemburgban, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén.
 

Mi alapján dönt a HR-es?

2018. május 04. 08:32
A munkaerő toborzása akkor kezdődik, amikor a munkáltatónál megszületik az igény egy új munkakör betöltésére, mely egészen addig tart, míg a munkavállaló alá nem írja a szerződését. Kérdőíves felmérésünkben HR szakemberek tapasztalatát és véleményét mértük fel toborzási folyamataik során. Milyen tényezők alapján döntenek, mit tapasztalnak és milyen munkakörökben nem szeretik foglalkoztatni a kismamákat és középkorúakat?