Halálos fenyegetés helyett becsülni kell a jégvédelmet

2024. február 12. 13:49
Durván 4 milliárdba kerül évente a gazdáknak és az államnak, de több milliárdos kárt képes megelőzni a szántókon és a kertészetekben az országos jégkármérséklő rendszer. És nem igaz, hogy ez csinálja az aszályt…
Halálos fenyegetés helyett becsülni kell a jégvédelmet
Feljelentésig fajult a rögeszme
A hóbortos összeesküvés-elméletek korát éljük, ami nem lenne baj, ha a sokszor ijesztő feltevések megmaradnának az internet bolondlyukaiban. Így voltunk a 2022-es aszály idején a jégkármérséklő rendszer működésével foglalkozó konspirációs teóriákkal. Ezek arról szóltak, hogy a Jéger-rendszer feloszlatja a jellemzően nyugat felől érkező felhőket, és elpárologtatja belőlük a csapadékot, ezért van szárazság az Alföldön. Egyesek olyan komolyan vették ezt a – bocsánat a kifejezésért – marhaságot –, hogy több állomáskezelőt halálosan megfenyegettek. Ilyen fenyegetések miatt nem helyezték üzembe az egyik állomást a kritikus időszakban… A NAK feljelentést is tett az ügyben.
 
1 forint védelem 33 forint kárt előz meg
A 2018-ban felállított, összesen csaknem 1000 állomást magába foglaló rendszer tavaly is eredményesen működött. A működéshez szükséges pénzt – tavaly mintegy 4 milliárd forintot – az állam és a gazdák közösen adták össze a kárenyhítési alap és a gazdaságok befizetései révén. Tavaly a mintegy 31 ezer hektár jégkáros terület egynegyede kukorica, 12,5 százaléka pedig őszi búza volt. Számítások szerint a rendszerre fordított minden 1 forint mintegy 33 forint termelési értéket óv meg, éves szinten ez 50 milliárd forint megmentett termelési értéket jelent.
 
Kisebb a károsult terület
Győrffy Balázs, a NAK elnöke ismertette, hogy a kamara által működtetett jégkármentesítő rendszer 219 automata és 767 manuális talajgenerátor segítségével juttat ezüst-jodidot a felhőkbe. (Ez a vegyület nem oszlatja el a felhőket, csupán mérsékeli a jégszemcse-növekedést, így ha egyáltalán, akkor is kisebb szemekben hullik le a kristályosra fagyott csapadék – KZ). A rendszernek köszönhetően a 2023-as védekezési szezonban (április-szeptember) 96 napon kellett a berendezéseket bekapcsolni, de a 31 hektáros károsult terület a fele a rendszer kiépítse előtti, 2017-es 72 ezer hektárnak. További pozitív tény, hogy a szomszédos országokban, ahol nincs ilyen rendszer, általában komolyabb jégkártok alakulnak ki.
 
forrás: agraragazat.hu

Kapcsolódó cikkek

Továbbra sem lehet tudni, mi okozhatta a szennyezést és a halpusztulást a Kaposon

2024. október 28. 13:12
A horgászati tilalom visszavonásig érvényes, és jelenleg is tart.
 
A Magyar Cukor Zrt. hűtőtavaiban történt halpusztulás kapcsán október 2-án elrendelt másodfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget október 24-én 18 órakor a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Ddvizig) megszüntette.

Megnyitott a Fruit Logistica

2023. február 09. 13:24
Három napon át Berlinen lesz a nemzetközi friss zöldség-gyümölcs kereskedelem szeme: február 8–10. között 27 csarnokban pörögnek az események, köttetnek az üzletek, zajlanak a szakmai kísérőprogramok. És persze a gyönyörű standok mögött súlyos kérdések is feszülnek, amelyekkel muszáj kezdeni valamit.