Hamarosan ellephetik Magyarországot a vendégmunkások

2022. február 09. 15:18
Már olyan szinteket ért el a munkaerőhiány a vendéglátószektorban, hogy mindenképpen külföldi vendégmunkások nagy arányú foglalkoztatására lesz szükség ahhoz, hogy érdemben javuljon a helyzet - mondta a Telexnek Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tiszteletbeli elnöke.
Hamarosan ellephetik Magyarországot a vendégmunkások

Flesch Tamás a lapnak elmondta, hogy idén alapvetően az előző két évnél jóval erősebb szezonra számítanak, ehhez pedig a munkaerő is kelleni fog, és a magyarokra aligha lehet támaszkodni e tekintetben, hiszen jelen pillanatban is több magyar dolgozik az osztrák vendéglátásban, mint a hazaiban. A szövetség tiszteletbeli elnöke szerint

ELSŐSORBAN AZ UKRÁN, DÉLKELET-ÁZSIAI, INDIAI DOLGOZÓK JÖHETNEK SZÓBA, AKIK NYELVTUDÁS HIÁNYÁBAN A MUNKAADÓK INKÁBB A HÁTTÉRMUNKÁRA SZERZŐDTETNÉNEK.

Arról is beszélt, már saját vállalkozásaival is felvették a kapcsolatot olyan munkaerő-közvetítő cégekkel, amelyek vendégmunkások behozatalára szakosodtak. Az említett országokból akár 4-6 hónap is lehet a bürokratikus folyamat teljes átfutása (magyarán az elindítástól számítva ennyi idő telik el, mire ténylegesen munkába állhat egy vendégmunkás), de aki mostanában elkezdi, annak főszezonra már kevesebb gondja lesz a munkaerőhiánnyal.

Pontos számokat nem lehet tudni, arról mennyi vendégmunkás érkezik Magyarországra, mert például a szerb és az ukrán állampolgároknak nem is kell munkavállalási engedélyt kérniük, ha 90 napnál rövidebb munkára jönnek. Korábban főként az építőipar és a feldolgozóipar szorgalmazta a viszonylag alacsony bérköltségen foglalkoztatható vendégmunkások behozatalát,

A JELEK SZERINT VISZONT A POSZT-COVID HELYZETBEN A TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS IS BEÁLL A SORBA.

www.portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

Agrárszakképzés-kutatás: tudatos az iskola- és szakmaválasztás

2019. október 01. 09:26
Az  Agrárminisztérium,  a  Nemzeti Agrárgazdasági  Kamara  és  a  NAIK  Agrárgazdasági Kutatóintézet közötti együttműködés keretében elvégzett kutatás eredménye jelent meg „Az agrárszakképzés szerepe a munkaerő-utánpótlásban, 2018” című kiadványban.

Visszatérne gyedről, de nem veszik vissza – ezek a dolgozó lehetőségei

2021. szeptember 27. 09:23
Gyedről térne vissza munkába a dolgozó, de nem akarják visszavenni. Mit tehet? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.