Három turisztikai fejlesztésre egymilliárdos támogatás Bács-Kiskunban
2023. február 01. 15:09
Három turisztikai fejlesztésre csaknem egymilliárd forintot nyert el három Bács-Kiskun vármegyei település az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből.
Rideg László, a vármegyei önkormányzat elnöke elmondta: Kiskunmajsán 659 millió forintból újítják fel a Deák Ferenc utca és a helyi fürdő közötti kerékpárútszakaszt.Egyrészt szélesítik a kerékpársávot, így lehetőség nyílik az elválasztás nélküli gyalogút és kerékpárút kijelölésére. Ezen kívül napelemes kandeláberekkel válik biztonságosabbá a szakasz, és kialakítanak egy kerékpáros szervizponttal ellátott pihenőhelyet is.
Bugac 207 millió forintot nyert el az épülő Aranymonostor második ütemére. Az egykori Árpád-kori települést és monostort bemutató látogatóközpont mellé az összegből egy szabadtéri színpad, az úgynevezett Szerzetesek kertje és egy gyalogút épül. A Szerzetesek kertje gyógy- és fűszernövényeire építve újabb foglalkozások bővítik majd a 2023-ban megnyíló látogatóközpont programjainak sorát.
Szalkszentmárton önkormányzata 60 millió forintot fordíthat a Petőfi Sándor-emlékkiállítás fejlesztésére.(Fotónkon.) A pénzből felújítják a tárlatnak helyet adó, műemléki védelem alatt álló épületet, amely az ország egyik legautentikusabb Petőfi-emlékháza. Itt működtettek mészárszéket a költő szülei 1844 és 1846 között, és itt született Petőfi Sándor 112 verse, két drámája és egy regénye. A projekt keretében a kiállítást is fejlesztik az interaktív élményszerzés érdekében. A beruházás a Petőfi-emlékév keretében kezdődik meg.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Ideális túracélpontok Magyarország észak-keleti részén
2023. március 06. 14:08
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. az elmúlt 5 évben, 880 ezer csemete elültetésével, több mint 126 hektár erdő telepítését fejezte be. A februárban lezárult szociális tűzifaprogramhoz csaknem 43.800 köbméter fával járult hozzá, ami az országban kiszolgált mennyiség egyötöde. Az állami erdőgazdaság kiemelt figyelmet fordít a fenntartható erdőgazdálkodásra, az őshonos fafajokra, valamint folyamatosan fejleszti turisztikai szolgáltatásait.
Idén is több mint 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet
2024. május 21. 16:04
Képzeljen el egy mezőt, ahol egymás mellett és mögött tömött oszlopokban sorakozik közel 8000 darab 200 literes szemeteszsák! A bennük tárolt mennyiség több mint 1500 köbméter szemetet jelent – ennyit gyűjtött össze március 21. és április 22. között több száz önkéntes a magyarországi erdőkben.

