Hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése
2024. július 12. 12:34
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van az élelmiszerbiztonság, az egészséges és magas minőségű élelmiszerek megtermelésében – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese ma, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének második alkalommal megrendezett Kertészeti Konferenciáján, Budapesten.
Az agrártárca kiemelten támogatja azt az értékteremtő tevékenységet, amit a kertbarátok szövetségének mintegy 20 ezer tagja, továbbá rajtuk kívül is több százezer kerttulajdonos végez. Tevékenységük a korszerű művelésre és a régi magyar tájfajták ápolására egyaránt kiterjed, emellett hozzájárul az egészséges, kiegyensúlyozott életvitelhez úgy, hogy közösséget alkotnak, felvállalva a tudásmegosztás feladatát is – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.
A házikertek művelésének népszerűsítése érdekében a szaktárca kidolgozta a „Kiskert program 2020-2025” felhívást, amely komplex megoldásokat ad a biodiverzitás, a génmegőrzés és az önellátás megvalósulásának támogatására. Farkas Sándor kiemelte, a kertműveléshez szükséges szaktudás és kemény munka megbecsülést és odafigyelést érdemel. A kertészet fellendítésének kulcseleme, hogy legyen helyi termesztés és adott helyen történjen az értékesítés is, rövid ellátási láncon keresztül. Ezt segítette a kormányzat azáltal, hogy a kistermelők számára közvetlen értékesítést tett lehetővé 2010-ben. Az őstermelők a helyi piacokon keresztül is el tudják látni közvetlen környezetüket finom, egészséges zöldséggel, gyümölccsel.
A 2020 októberében megjelent pályázati felhívás keretében vidéki térségekben működő önkormányzatok és nonprofit szervezetek nyújthattak be legfeljebb 100 millió forintnyi támogatási kérelmet új vagy már meglévő, helyi termékértékesítést szolgáló piacok és vásárterek létrehozására, fejlesztésére. Farkas Sándor hozzátette, a döntések értelmében 2021 májusától a megítélt támogatás meghaladta a 12,5 milliárd forintot.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Megnyílt a jelentkezési lehetőség a Nébih mezőgazdasági pilóta nélküli légijármű irányítói nyilvántartásába
2023. április 24. 10:47
A hatósági nyilvántartásban való rögzítés előfeltétele a drónnal történő mezőgazdasági repülésnek.
A Nébih arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy 2023.04.18-tól kérelmezhetik a mezőgazdasági pilóta nélküli légijármű irányítói nyilvántartásba történő bejegyzésüket.
Az élő és élettelen környezetet egyaránt meg kell óvnunk
2024. október 14. 11:54
A biológiai sokféleség megóvása mellett kiemelten fontos a bolygónk több mint 4 milliárd évnyi múltjáról tanúbizonyságot adó kőzetek, ásványok, felszíni és felszín alatti vizek megóvása is – jelentette ki Balczó Bertalan az Agrárminisztérium helyettes államtitkára pénteken, a Magyar Természettudományi Múzeumban a Földtudományi Sokféleség Napja alkalmából tartott konferencián.

