Hatalmas érdeklődéssel zárult idén is a hungarikum pályázat

2024. szeptember 23. 16:52
Töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság idei kiírásának köszönhetően a 683 millió forintos keretből 271 pályázat kap támogatást.
Hatalmas érdeklődéssel zárult idén is a hungarikum pályázat
A 2024 áprilisában megjelent kiírásra 509 pályázat érkezett, az igény a rendelkezésre keretösszeg mintegy háromszorosát tette ki. A pályázati felhívásban eredetileg 445 millió forint állt rendelkezésre, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel az Agrárminisztérium 238 millió forint plusz forrást biztosított a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésére, népszerűsítésére. Mindennek eredményeként összesen 271 nyertes pályázó 683 millió forint támogatásban részesül az idei évben.
 
Ahogyan az eddig kiírt 13 hungarikum pályázatban, így az idei évben is az első célterület volt a legnépszerűbb, amelynek középpontjában a helyi identitás, az adott településeken élők azonosságtudatának megerősítése állt. A pályázattal olyan rendezvények megszervezésére, elektronikus kiadványok, honlapok, fényképsorozatok, filmek elkészítésére nyílik lehetőség, amelyek - a hungarikumok és a kiemelkedő nemzeti értékek mellett - a helyi (települési, vármegyei) nemzeti értékeket hivatottak népszerűsíteni. Lehetőség nyílik továbbá a helységre jellemző jelképeknek a településkép arculatába való beillesztésére, azok láthatóvá tételére is: egységes utcajelző táblák, házszámok, postaládák megtervezésére és kivitelezésére. A rendezvények esetében előnyben részesültek azok a pályázatok, amelyekben szerepelt az értéktárban szereplő hagyományok, népszokások (regölés, farsang, pünkösdi királyválasztás) bemutatása.
Hatalmas érdeklődéssel zárult idén is a hungarikum pályázat
A második célterület fókuszában a vármegyei döntővel végződő, Kárpát-medencei szintű hungarikum diákvetélkedő megvalósítása, valamint az Agrárminisztérium által létrehozott értéknyilvántartó felület (NEKTÁR) feltöltése szerepelt.
 
A harmadik célterület keretében a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeink népszerűsítésére nyílik lehetőség, fontos kitétel volt a kézzel készített csipke felhasználása, valamint kizárólag férfiaknak szóló öltözet, valamint azokhoz kapcsolódó kiegészítők megtervezése és elkészítése is.
 
Az elmúlt 12 évben a pályázati és egyedi támogatás útján elnyert támogatások összege közel 8,3 milliárd forintot tesz ki. Az értékgyűjtésnek köszönhetően immár 92 hungarikumot, 154 kiemelkedő nemzeti értéket, mintegy 12.000 települési értéket tartunk nyilván. A döntési lista a kormany.hu, valamint a palyazat.hungarikum.hu weboldalon érhető el.
 
forrás: AM Sajtóiroda 

Kapcsolódó cikkek

Ismét drágul az üzemanyag

2023. augusztus 16. 15:09
A hét közepi 7-7 forintos drágulás után ismét emelkedik az egyik üzemanyagtípus ára.

Januártól érkezik az új lakhatási támogatás

2024. november 15. 16:40
A meglévő kedvezmény is megmarad, nem mindenkit érint az új. A Gulyás Gergely által csütörtökön bejelentett lakhatási támogatást csak a 35 éven aluli munkavállalók vehetik igénybe.