Hatalmas támogatáshoz jutott a magyar csokigyár: erre költik a pénzt

2020. szeptember 15. 08:31
A beruházásban új, 2300 négyzetméteres üzemcsarnok épül. A hagyományos receptek felhasználásával és termékbővítéssel ma 265 -féle édességet készítenek és még legalább 25 bevezetése szerepel a terveik között.
Hatalmas támogatáshoz jutott a magyar csokigyár: erre költik a pénzt

A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. csaknem 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási okirat átadása alkalmából tartott ünnepségen Szerencsen. Szijjártó Péter elmondta:

Úgy vélte, a szerencsihez hasonló modernizációs beruházások hosszú távra meghatározhatják egy-egy vállalkozás jövőjét. Mindemellett a fejlesztés hozzájárul a térség fiataljainak helyben tartásához, illetve visszacsábításához is - közölte a miniszter.

Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a társaságot az egykori, 1923-ban alapított Szerencsi Csokoládégyár által készített és közkedveltté tett termékek átörökítésére, megmentésére hozták létre.

Hangsúlyozta, a Nestlé Hungária Kft. jóvoltából édességeiket tavaly óta ismét a Szerencsi márkanév alatt hozhatják forgalomba.

 

hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

Az élelmiszerek kettős minősége ellen egységes uniós jogi szabályozásra van szükség

2019. február 04. 10:21
Egységes európai uniós jogi szabályozást kell kialakítani az élelmiszerek kettős minőségének felszámolása érdekében - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.

Kegyetlen: ennyivel költ többet élelmiszerre egy magyar család, mint egy osztrák

2021. november 26. 09:19
Magyarország is azok közé az országok közé tartozik, ahol az EU-átlagénál jóval nagyobb szeletet hasít ki az élelmezés a családok kiadásából, Kelet-Európában, illetve a Balti országokban élők ugyanis arányaiban sokkal többet költenek élelmiszerre, mint a klasszikus "nyugati" országok. Az Európai Unión belül is óriási különbségek mutatkoznak a háztartások átlagos kiadásai között, akár 2-3-szorosak is.