Hatósági jogosítványokat kaphat a Nébih

2017. május 23. 13:38
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ma dönt arról a jogszabály-módosításról, mely szerint rendészeti jogosítványokat kapnának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei – írja Magyar Idők.

Ma tárgyalja az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága azt a jogszabály-módosítást, mely szerint testi épségük védelmében rendészeti jogosítványokat kapnának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei – írja Magyar Idők. Erre azért lenne szükség, mert az ellenőrök munkája nem veszélytelen: az ellenőrzések többsége éjszaka, kietlen helyeken, iparterületeken zajlik, a csalárd vállalkozók pedig sok esetben nem hajlandók együttműködni a hatósággal. A parlament előtt lévő törvényjavaslat így lehetővé tenné, hogy a szakemberek külső segítség nélkül is el tudják látni feladataikat, ezzel biztosítva, hogy a hazai piacra csak ellenőrzött forrásból származó, legális termékek kerüljenek.

Képünk illusztráció Forrás: AFP

Ha a parlament elfogadja az élelmiszerlánccal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló javaslatot, ezentúl minden ellenőr, aki elvégzi a szükséges képzést és leteszi a rendészeti vizsgát, a rendőrségtől jelvényt és igazolványt kap, a felszerelése pedig gumibottal és bilinccsel is kiegészül. A Nébih tájékoztatása szerint az élelmiszerrendészek a kiemelt ellenőrzésekben vesznek majd részt. Ilyenek a nagy gazdasági kárral járó, a fogyasztók széles körét veszélyeztető vagy a nemzetközi vonatkozásokkal bíró események. A Nébih szerint a rendészek alapvetően élelmiszer-biztonsági szakképesítéssel rendelkeznek, feladatuk ellátása során pedig vegyi eszközt, személyes védelmükre rendőrbotot és szolgálati kutyát, ellenszegülés esetén pedig bilincset alkalmazhatnak.

Az élelmiszerrendészeket felhatalmazza a törvénymódosítás, hogy szükség esetén feltartóztassák és igazoltassák az érintetteket, visszatarthatják a jogtalanul szerzett vagy az elkövetéshez használt árukat, illetve előállíthatják az elkövetőket. Eddig a veszélyesebb ellenőrzéseket a NAV bevetési igazgatósága vagy a rendőrség biztosította. A tervezett törvénymódosítással azonban külső segítség igénybevétele nélkül is biztosak lehetnek abban az ellenőrök, hogy ha egy vita elfajul, meg tudják védeni magukat. A szóban forgó törvénymódosítás emellett az élelmiszerek eredetére vonatkozó előírásokat is szigorítja. Eszerint ha az élelmiszer származása kétséget kizáró módon nem állapítható meg, a nyomonkövethetőségre vonatkozó előírások megsértése az emberi életet és egészséget veszélyeztető tettnek minősül, és súlyos büntetést von maga után.

 

www.vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Legyen sokkal több támogatás? - Most üzenhet Brüsszelnek

2017. március 16. 10:33
Május elejéig várja az Európai Bizottság egy online kérdőíves felületen a gazdálkodók, az érdekvédelmi és szakmai szervezetek, valamint más intézmények véleményét a jelenlegi Közös Agrárpolitikáról (KAP). Az Európai Bizottság a válaszokat figyelembe veszi a 2020 utáni új KAP kialakításakor.

A kompetenciák fejlesztése helyett a munkahelyi szokásokat kell átállítani

2018. szeptember 17. 11:06
A HR-nek és a vezetőknek érdemes hozzászokni ahhoz, hogy már nem a jelölt a siker záloga vagy kerékkötője. A jelölt profilja helyett a szervezetet kell profilozni. A felvételre vonatkozó döntés az alapján születik, hogy a vezetőnek, illetve melyik vezetőnek van elég energiája, ideje és eszköztára a jelöltet a leggyorsabban a teljesítőképessége maximumára „vinni” úgy, hogy közben a csoport, amibe kerül, ne csak megőrizze, hanem javítsa a működését az új „erőforrás” befogadásával. Farkas Judit, az online alkalmassági vizsgálatok szakértőjének írása.