Hazánk kiemelten készül az uniós elnökségre
2024. február 16. 19:06
Hazánk kiáll azon alapvetés mellett, hogy az unióba érkező élelmiszereknek is ugyanazon szabályoknak és előírásoknak kelljen megfelelniük, mint amit az EU a saját termelőinek előír – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön hivatalában fogadta Virginijus Sinkevičiust, az Európai Bizottság környezetvédelmi, óceánügyi és halászati biztosát.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország eredményes munkakapcsolatot szeretne kialakítani partnereivel az elnökség kapcsán, erre jó alapot teremtenek azok a nagy nemzetközi konferenciák is, melyeket hazánknak kell majd megszerveznie.
A miniszter kiemelte, rendkívüli módon bántó volt számunkra, hogy az éghajlatváltozásért többen a gazdákat tették felelőssé. Ezt a leghatározottabban vissza kell utasítanunk. Ha van valaki, akinek elemi érdeke, hogy az éghajlat megfelelő legyen, azok a gazdálkodók, akiknek föld a megélhetésük és a jövőjük alapja. Kifejtette, a Közös Agrárpolitika már önmagában is tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek ösztönzőleg hatnak a növényvédő szerek csökkentésére. A precíziós gazdálkodásnak köszönhetően - drónok felhasználásával - sokkal eredményesebbek vagyunk például a növényvédelem területén.
A találkozón vízgazdálkodási kérdések is szóba kerültek. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a magyar mezőgazdaságnak az áradásokkal, a belvízzel és a történelmi aszállyal is meg kell küzdenie. Ebben a helyzetben pedig még inkább felértékelődik az öntözéses gazdálkodás szerepe. Azt szeretnék elérni, hogy erre a célra is rendelkezésre álljanak nagyobb EU-s források és támogatások. A precíziós technológiák használatával ugyanis eredményesen tudjuk visszavezetni a vizet a tájba. A megbeszélésen a miniszter kitért arra is, hogy az akvakultúrális ágazatban, az édesvízi halgazdálkodásban nagy lehetőségek rejlenek. Látjuk ugyanis, hogy a tengeri kapacitások fogyóban vannak, a társadalmi igényeket pedig ki kell elégíteni. Ezen a területen szeretnék egy szemléletváltást elérni, éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk erre a területre is az uniós elnökség során.
Nagy István a talajvédelmet mindennek az alapjának nevezte, hiszen, szavai szerint, termőföldből nem lesz több. Hazánk éppen ezért elindított egy talaj monitoring rendszert, melyet szeretnénk európai méretűre szélesíteni. Ezen a területen készek vagyunk a tapasztalatainkat megosztani partnereinkkel – fűzte hozzá a miniszter.
forrás:AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Hivatalos: Lázár János bejelentette, mennyibe kerül az egynapos autópálya-matrica – a bevezetés dátuma is megvan
2023. november 20. 14:11
A nyár óta lehet tudni, hogy a kormány valóban bevezeti jövőre az egynapos autópálya-matricát. Akkor az Építési is Közlekedési Minisztérium (ÉKM) arról tájékoztatta lapunkat, hogy a bevezetés határideje 2024. március 25. Ezt a dátumot az Európai Parlament és a Tanács Eurovignetta irányelve szabta meg.
Kökény Attila: Amit most látunk, az globális szétesés és tudatlanság
2024. július 25. 16:27
Minden összefügg mindennel, ha a glóbusz túloldalán valamit elrontanak, egészen apró dolgot akár, annak mi is isszuk a levét. Kökény Attila szerint éppen ez történik most.

