Hazánk területének egyharmada természetközeli állapotban maradt fent

2023. szeptember 27. 16:14
Magyarország területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely Európa többi országához viszonyítva kiemelkedő arány – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára ’A Tihanyi-félsziget és térségének komplex élőhely-fejlesztése’ című projekt zárórendezvényén, kedden, Tihanyban.
Hazánk területének egyharmada természetközeli állapotban maradt fent
Rácz András beszédében kiemelte, bár nehezebb észrevenni, de a természeti örökség legalább akkora nemzeti kincs, mint az épített örökség. Ezen terület nem egybefüggő, mozaikos, feldarabolt állapota okán fenntartása állandó beavatkozást igényel – ezt a munkát végzi a hazai 10 nemzeti park 1300 kollégája.
 
Az államtitkár hozzátette, az elmúlt 13 évben csaknem 465 beruházást végeztek el a nemzeti park igazgatóságok és mintegy 90 milliárd forintot költöttek el a természeti állapot javítását célzó fejlesztésekre, ennek eredményeként 300 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát.
 
A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében a 2014-2023-ig tartó időszakban a nemzeti parkok 40 milliárd forint forrást használtak fel, 92 beruházást hajtottak végre mintegy 100 ezer hektár területen. Ezen fejlesztések nagy része élőhely-rekonstrukcióra fókuszált, ennek kétharmada pedig vizes élőhely rekonstrukcióként valósult meg, amely területek fontos, unikális értékét képzik a Kárpát-medencének – emelte ki Rácz András.
 
Az államtitkár emlékeztetett, ebből a keretből a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hét beruházást hajtott végre mintegy 2,8 millió forint összértékkel, ezáltal csaknem 2800 hektáron történtek az ökológiai környezet állapotát javító intézkedések.
 
Egész Európában egyedülálló, hogy hazánkban a 10 nemzeti park igazgatóság működési területe lefedi az egész országot. Ezen felül 330 ezer hektár állami tulajdonú védett természeti terület áll a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében – hangsúlyozta Rácz András, majd hozzátette: ez jellemzően gyepterület, amelyen őshonos magyar haszonállatokkal végzik a legeltetést, ehhez pedig infrastruktúra szükséges.
Az államtitkár rámutatott, egyre nagyobb társadalmi érdeklődés mutatkozik a természetközeli, aktív kikapcsolódás iránt, ezért a nemzeti parkok bemutatási tevékenysége is hangsúlyosabb, az évi regisztrált látogatószám már meghaladta 1,6 millió főt.
 
A jelenleg záruló 580 millió forint nagyságrendű KEHOP projekt a vizes élőhely-rekonstrukció fejlesztésére fókuszált, amely alkalmával a Tihanyi Belső-tó állapotának javítása is megtörtént. Az ökológiai állapotjavításon felül bemutatási elemeket is tartalmazott a projekt, valamint a kezelési infrastruktúra fejlesztéseként többek között javultak a juhtartás feltételei is – emelte ki Rácz András. 
 
forrás:AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Cseresznye szakmai napot rendeznek Érden

2023. június 08. 13:27
Intenzív művelésmódokkal, alany-nemes kombinációkkal, középidőben és későn érő cseresznyefajtákkal lehet megismerkedni Érd Elvira-majorban 2023. június 15-én csütörtökön 10 órától, a MATE és a NAK közös szakmai rendezvényén. Ismét várja a cseresznyetermesztés iránt érdeklődőket a MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpont érdi kutatóállomása, ahol a NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztálya segítségével rendeznek szakmai napot bemutatókkal és szaktanácsadással.

Nagy a baj, de még nagyobb a veszély

2023. május 25. 12:44
Magyarország uniós csatlakozása óta egyértelműen gabona- és olajosmag-termelésünk alkotja a mezőgazdasági termelés gerincét és jövedelemter­melő képességének zömét, de most mindkettő rendkívül súlyos helyzetben van. A hazai gabonatárolók megteltek Ukrajnából származó áruval, és emiatt a magyar termelők készlete gyakorlatilag eladhatatlanná vált.