Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val
2024. május 09. 14:14
A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Viorel Gutu FAO főigazgató-helyettest.
A tárcavezető a megbeszélés elején gratulált Viorel Gutu főigazgató-helyettesi kinevezéséhez. Hangsúlyozta, hazánk nagyon büszke arra, hogy az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetnek Budapesten van a regionális központja, ami nagyon fontos Magyarország számára. A meglévő együttműködést ezért tovább szeretnénk erősíteni – tette hozzá a miniszter.

Kifejtette, hazánk soros uniós elnöksége keretében a FAO Regionális Irodájának közreműködésével magas szintű nemzetközi konferenciát szervez idén októberben az élelmiszer-pazarlás témakörében. Ennek során célunk elősegíteni az EU és nem uniós országok közötti együttműködést és lehetőséget adni a jó gyakorlatok bemutatására. Nagy István szerint az nem lehet, hogy míg Európában élelmiszerpazarlás van, addig a világ más térségeiben éheznek. Rá kell döbbenteni a világot arra, hogy komoly feladatunk és további dolgunk van, ezért hallható és hangsúlyos üzenetet kell küldenünk. Ebben a munkában hazánk számít a FAO szakmai és anyagi segítségére is – fűzte hozzá. A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy hazánk eddig is számos hozzájárulást adott például Afrika felé, ami a migráció megállításához járul hozzá. Az az alapelvünk, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol szükség van rá, éppen ezért is küldött gabonát Magyarország a Világélelmezési Programon keresztül Afrikába.

A megbeszélésen oktatási kérdések is szóba kerültek. Nagy István elmondta, a FAO-ösztöndíjnak köszönhetően diplomát szerzett fiatalokat hazájukban tovább kell támogatnunk, mert nemzetközileg fontos tudással és tapasztalattal rendelkeznek.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Ezzel a szuper egészséges növénnyel Magyarország látja el fél Európát
2023. március 24. 11:59
Az elképesztő mennyiségben megtermelt torma csaknem 90 százaléka exportra kerül.
A magyar torma keresett külföldön, a termesztés alapvetően egy körzetre koncentrálódik.
A kitűnő minőségű tormából a húsvéti ünnepi asztalra is bátran válasszuk a hazait – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A torma hazánkban őshonos növény
Hazánkban 2022-ben közel 1194 hektár területen folyt tormatermelés, a betakarítási munkálatok októbertől egészen a következő ültetési szezon kezdetéig, azaz márciusig is eltartanak.
A történelmi almafajtáknak érdemes helyet adni a házikertekben
2023. március 30. 14:51
Az alma a magyar szív számára az egyik legkedvesebb gyümölcs. Kevés olyan kert van, ahol ne kapna helyet legalább egy almafa. Főleg, mert régóta tudjuk, hogy a napi egy alma az orvost távol tartja. Az almából pedig mindenki megtalálhatja a kedvencét, akár az édeset, akár a savanyút, akár a roppanóst, akár a kásást szereti.
Habár azt gondolhatnánk, hogy ez a tipikusan magyar gyümölcs hazánkból származik, azonban ez nem így van, de számtalan, nagyon régóta termesztett, történelmi almafajta található meg nálunk. Ismerkedjünk meg velük közelebbről, és adjunk nekik helyet a kertünkben.

