Herendi porcelán kiállítás a bajnai kastélyban

2023. március 27. 14:49
Herendi porcelán kiállítás nyílt Bajnán, a Sándor-Metternich-kastélyban, „Lendület és ragyogás” címmel.
A Herendi szinte elképzelhetetlen termékválasztékából, 16 ezer fehér forma és 4 ezer Herendi minta közül, a kastélyban egy különleges válogatás látható a kiállítás keretein belül. Terítékre kerül a főurak porcelánkészlete, amelyek mellett megférnek a különböző mintájú, festett lovak is, az „Ördöglovas” Sándor Móricnak, a kastély egykori urának emlékét idézve - közölte a porcelánmanufaktúra.
Herendi porcelán kiállítás a bajnai kastélyban
A különböző mintájú, festett lovak az „Ördöglovas” Sándor Móricnak, a kastély egykori urának idéznek emlékét
 
A ház úrnőjére, Paulina grófnéra - aki korának egyik divatdiktátorának számított -, pedig Herendi mintával, kézzel festett selyem shantung ruhával emlékeznek a női szárnyban.
 
herendiporcelan
A ház úrnőjére, Paulina grófnéra Herendi mintával, kézzel festett ruhával emlékeznek
 
A kiállítás egyik fő attrakciója egy 9 darab különleges díszvázából álló gúla, mely reprezentálja a manufaktúra alkotóinak mesterségbeli tudását egy-egy bravúros alkotáson keresztül.
 
Az ünnepélyes megnyitón köszöntő beszédet mondott Sztojanovits Kristóf, a NÖF főosztályvezetője és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója. A tárlatot Dallos Gyula miniszteri biztos nyitotta meg. A megnyitót megtisztelte jelenlétével Chile magyarországi nagykövete is. A kiállítás egészen június 25-ig tekinthető meg a kastélyban.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Ilyen a csodás hóvirágszőnyeg az Alcsúti Arborétumban

2023. február 16. 15:55
Megkezdődött a sokak által várt virágzás, a hóvirágok kidugták a fejüket, az Alcsúti Arborétumban szinte virágszőnyeget képezve borítják be a földet, jelezve, hogy közeleg a tavasz.

Elindult az első: áprilistól augusztusig Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV

2024. április 17. 14:10
2024 áprilisa és augusztusa között Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV Zrt. Sopron és az ausztriai Neusiedl am See között. A vasúttársaság elsősorban turisztikai céllal indított járatai célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar, vagy osztrák oldalának településeit, látnivalóit.