Hét év alatt másfélszeresére nőttek bérek a mezőgazdaságban

2018. március 27. 09:18
A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban, az ágazat növekvő pályán van –mondta Fazekas Sándor pénteken a Nógrád megyei Karancslapujtőn.

A földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón ismertette: a nettó átlagkereset most 153 ezer forint, és 177 ezer forint az élelmiszeriparban. Fazekas Sándor az elmúlt időszakot összegezve elmondta: növekedési pályán van a mezőgazdaság, kibocsátása 50 százalékkal nőtt az elmúlt hét évben, a növénytermesztésben 63, az állattenyésztésben 40 százalékos a növekedés, ez az Európai Unióban a három legjobb teljesítmény között van.

Az agrárexport 5,2 milliárdról 9 milliárd euróra nőtt, ez nagyjából a magyar teljes kivitel egyharmada, az agrárexport a gépipari kivitel után a második legnagyobb tétel, a magyar termékek mintegy száz országban vannak jelen - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy míg korábban ötezer kisteremelő volt, a számuk már meghaladja a 12 ezret.

Fazekas Sándor arról is beszélt a sajtótájékoztatón, az, hogy Nógrád az ország egyik legerdősültebb területe, lehetővé teszi a korszerű erdő- és vadgazdálkodást, és komoly lehetőségeket hordoz a természeti, táji látnivalókhoz kapcsolódó turizmus. 

Kiemelte többek között a nógrádi gasztronómiát, a lekvárok, méz, lekvár készítését, a tej feldolgozását, mint bevételi forrást. Az elmúlt években meghirdetett vidékfejlesztési pályázatok is azt a célt szolgálták, hogy minél magasabb szinten dolgozzák fel a helyben megtermelt javakat, és juttassák el a megyeszékhelyek, városok piacaira - mondta.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Kihalás fenyegeti - Megmentenék ezt a mangalicát

2016. augusztus 22. 08:13
A fekete mangalica megmentése érdekében közös kutatási programot indít a Debreceni Egyetem (DE) mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kara, valamint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE). Az ötéves kutatási program legfontosabb célja a fekete mangalica kitenyésztése és elismertetése önálló fajtaként.

Egy szektor, amelyben 100 milliárdos forgalmat bonyolítunk

2017. május 23. 13:41
A következő 40 évben annyi élelmiszert kell termelnünk, mint az elmúlt 10 ezer évben összesen, így a kiváló minőségű vetőmagokra fontos szerep hárul. Magyarország a világ vetőmagiparának meghatározó résztvevője, az itt előállított vetőmagmennyiség 30 százalékát, mintegy 100 ezer tonnát külpiacokon értékesítenek, a szektor éves forgalma 100 milliárd forintot tesz ki.