Hibás őstermelői betétlapok

2016. április 19. 07:45
A 2016. március 21-én kiadott több mint ötezer darab őstermelői igazolvány betétlapján a nyilvántartás nem megfelelő beállítása miatt bekövetkezett rendszerhiba eredményeként tévesen, 2016. január 1-i dátum helyett, az aznapi, 2016. március 21. dátum szerepel a hatályosság kezdeteként.

A rendszerhibát a NÉBIH 2016. március 22. napon javította, az adatok a rendszerben a javítást követően már a jogszabálynak megfelelően szerepelnek. Tudomásunk szerint már több ügyfél felszólítást kapott a NAV-tól a rendszerhiba kijavítását megelőző még helytelen adatokat tartalmazó adatszolgáltatás okán, de joghátrány elkerülése érdekében folyamatosan egyeztetünk az ügyben érintett szervekkel, így a NAV-val is.

Az őstermelői nyilvántartásban szereplő adatok már javításra kerültek, ezért az őstermelők a Kormányhivatal által végzett ellenőrzés során önmagában a betétlapon szereplő helytelen dátum miatt nem érheti őket joghátrány, kizárólag az ezen ellenőrzéseken való megfelelés céljából nem kell lecserélni a betétlapokat. Amennyiben egyéb okból mégis szükségük van a javított betétlapra, akkor azt az állandó lakóhelye szerinti falugazdász újra kinyomtatja már a helyes dátummal a rendszerből – közölte a NÉBIH.

A 2016. március 22-én kiadott közel kétezer darab őstermelői igazolvány betétlapján szintén rendszerhiba következtében, március 22-i dátum helyett, tévesen 2016. január 1. szerepel hatályosság kezdeteként. Tájékoztatjuk az érintett őstermelőket, hogy a hatályos jogszabályok szerint az igazolványon szereplő 2016. március 22.-i hatályossági dátumot kell figyelembe venni. Ezen hiba esetében az elírás semmilyen jogelőnyt vagy joghátrányt nem von maga után, mivel a nyilvántartási rendszerben az érvényességi dátum helyesen szerepel. Amennyiben szükséges, a javított betétlapot falugazdásza kérésére újra kinyomtatja a rendszerből – zárta közleményét a NÉBIH.

Forrás:promenad.hu/ NÉBIH

Kapcsolódó cikkek

Egérürülék miatt kellett bezárni a reform tésztaüzemet

2016. október 17. 07:55
Lejárt alapanyagokkal is dolgozott az a reform termékeket előállító tésztaüzem, ahol szeptember végén tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. A feltárt hibák miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem működését és több mint 1500 kg alapanyag, illetve gluténmentes száraztészta forgalomból történő kivonását rendelte el.

Amit látni kell az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon

2016. május 04. 10:45
Április végén hirdették ki a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj Pályázatának eredményeit. A méltatott gépeket, berendezéseket mindenképpen érdemes megnézni a hódmezővásárhelyi kiállításon.