Hihetetlen! - Saját udvarán támadta meg egy őzbak
2016. április 27. 11:18
Könnyebb sérüléseket szenvedett az az idős ember, akire az udvarán rátámadt egy őzbak Magyarföldön - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Korábbi lapértesülések még súlyos sérülésről szóltak.
A Zalai Hírlap szerint súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba Magyarföldről egy idős férfit, akit az udvarán felnyársalt egy őzbak. A cikk szerint a 90 éves férfira a saját udvarán támadt rá az őz, és a mellkasán, majd a combján megsebesítette. A lapnak Kállai Csaba, a kisközség polgármestere elmondta: az őz gyakran betévedt a faluba, vannak, akik etették is, de előfordult már, hogy másokkal szemben is agresszíven viselkedett.
Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanakkor az MTI-nek elmondta: az idős ember csak könnyebb, felületi hámsérüléseket szenvedett, már kiengedték a kórházból. A rendőrség ebben az ügyben nem folytat eljárást.
Forrás: agrarszektor.hu
Kapcsolódó cikkek
Durva volt a hangnem – menesztették a jegyzőt
2018. november 14. 08:18
A durva hangnemű kommunikáció a beosztottakkal, a bántó kifejezések használata sérti a munkatársakkal való alkotó együttműködés követelményét, ezért bizonyítottsága megalapozza a "vezetője bizalmát elvesztette" felmentési ok jogszerűségét – mondta ki a Kúria.
"Eladtam egy kólát, négy szívószállal" – még nincs, aki költsön a Balatonon
2020. június 23. 07:31
A szokásosnál kevesebb turistával indult a balatoni szezon idén, a koronavírus mellett az időjárás sem kedvezett az első szünidei hétvégére váró vendéglátósoknak. A jelek szerint a közönség is kicserélődött, a fizetőképes vendégek még nem jelentek meg a tónál.

