„Hihetetlen űrt töltött be” – emlékezés Schmidt Egon ornitológusra

2023. február 02. 13:47
A Kossuth-díjas író egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életútjáról Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjével beszélgettünk.
 
Schmidt Egon írói munkássága körülbelül száz könyvből áll, de több mint 3500 ismeretterjesztő írása is megjelent. Igazán nagy ismertsége talán mégis a Magyar Rádió Oxigén című műsorának köszönhető, amiben 17 éven át jelentkezett heti rendszerességgel madaras rovatával, az ő jellegzetes orgánumán – fogalmazott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
 
„Hihetetlen űrt töltött be” – emlékezés Schmidt Egon ornitológusra
Elmondása szerint egész fiatalon volt szerencséje személyesen megismerkednie a neves ornitológussal, akivel a későbbiekben kollégák is voltak, hiszen Schmidt Egon volt a Madártávlat magazin alapító-főszerkesztője, aminek immáron hat éve Orbán Zoltán látja el főszerkesztői teendőit. Emellett a Fővárosi Állat- és Növénykertet is a munkahelyüknek tudhatták mind a ketten, bár néhány évtizedes elcsúszással.
 
Az MME szóvivője szerint a néhai Kossuth-díjas író egészen elképesztő természetességgel tudott szólni és írni a természetről, munkássága pedig a József Attila-díjas Fekete Istvánéhoz mérhető.
 
Amiben Schmidt Egon teljesen új volt – számos egyéb mellett –, hogy ő a tudományos madártant fordította le a mindennapok, így a gyerekek nyelvére is – tette hozzá Orbán Zoltán, aki szerint ilyen szempontból „hihetetlen” űrt töltött be.
 
Mindemellett tudományos tekintetben is nagyon-nagyot alkotott. Két szakterülete volt, amellett, hogy a madárvilág egészét bemutatta az embereknek: egyrészt rengeteget dolgozott bagolyköpet, vagyis zsákmányállat (táplálék) elemezéssel, illetve nemzetközileg elismert szakértője volt a rigóféléknek (fülemüle, kékbegy stb.). A szóvivő egyetértett azzal, hogy Schmidt Egon munkásságával olyasmit teremtett, amit szinte képtelenség pótolni: a természetvédelemnek, a madártannak szinten minden bejárható pozícióján megfordult, többek között a Herman Ottó – szellemi elődje – által alapított Magyar Madártani Intézetben is dolgozott.
 
„Ami elképesztő volt benne emberileg, hogy megannyi könyv és ismeretterjesztő rádióműsor, ezernyi újságcikk után is egy végtelenül kedves és szerény, alázatos ember volt, akihez bármikor lehetett a Madártani Egyesület ügyes-bajos dolgaival fordulni” – fogalmazott Orbán Zoltán, hozzátéve: mindig készen állt segíteni és mindig volt egy jó szava az emberhez.
 
forrás: agrotrend.hu 

Kapcsolódó cikkek

Korszerű állattelepekkel az ágazat versenyképességért

2023. november 10. 15:51
A szarvasmarhatartók versenyképességének megőrzéséhez korszerű, az európai uniós előírásoknak megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepek szükségesek – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, a Darnózseli Agrár Zrt. tehenészeti telepének átadóján.
 
A tárcavezető kifejtette, ezeknek a feltételeknek a megteremtéséhez a Vidékfejlesztési Program biztosított támogatási lehetőséget a telephelyfejlesztést célzó felhívásokban az állattenyésztés valamennyi ágazata számára. Ennek részeként a szarvasmarhatartással foglalkozók számára ez idáig 1742 támogatási kérelem részesült csaknem 200 milliárd forintnyi támogatásban.

Így telik egy fenyőfa első 300 napja

2023. december 06. 17:06
Közel egy év egy percben.
 
A december sztárjai egyértelműen a fenyőfák – szépségüket már az erdőben megmutatják, de az igazi pompát karácsonyi díszbe öltözve kapják meg – írja a Sokszínű Vidék.