Hódít a magyar élelmiszer-nyomonkövetési alkalmazás

2019. március 07. 08:30
Számos járványt meg lehetne úszni, ha élelmiszer-fertőzés esetén azonnal lekerülnének a polcokról a fertőzött termékek. Egy magyar hátterű cég blockchain-alapú élelmiszer-nyomonkövetési megoldása népszerű kezd lenni Ázsiában – írja a Portfolio.

Évente több százezer ember hal meg valamilyen élelmiszeripari megbetegedés miatt, ennek hátterében sokszor az is állhat, hogy ha egy betegség megjelenik például egy állatfarmon, hetek is eltelhetnek, mire a termelőtől származó áru lekerül a boltok polcairól. Csak az Egyesült Államokban évente egymillió embert sújt a szalmonella, évente több mint 400 halálos áldozatot követelve. Néha még az is előfordul, hogy a piaci szereplők egyes esetekben átírják a termékeik feldolgozási dátumát azért, hogy az árut frissnek tüntessék fel.

Mindezek nem új jelenségek, az élelmiszer-biztonság mégis az utóbbi néhány évben került reflektorfénybe. Egyrészt az új (pl. DNS alapú) minőségellenőrzési technológiákkal jóval több fertőzésre derül fény mint korábban, másrészt a gyors megosztást lehetővé tevő platformoknak (Facebook, Twitter) köszönhetően pillanatok alatt széles körben elterjednek ezek a hírek. Így erősödik az élelmiszeripari cégekre irányuló a vásárlói nyomás. Több szolgáltató is a bitcoin „motorjához," a blockchainhez vagy blokklánchoz nyúlt, hogy az értékláncot ellenőrizhetőbbé tegye, ezek közül két nagyobb rendszer működik is élőben, egyet az IBM, a másikat pedig a magyar hátterű Te-Food üzemelteti.

A kettő közt a különbség az, hogy az IBM csak egy platformot fejlesztett, miközben a Te-Food egyedi azonosítókkal, ügyféloldali alkalmazásokkal is megtoldotta a rendszert. Lényegében úgy működik a megoldás, hogy különféle, egyéni azonosítók, például QR-kódok, jeladók, vonalkódok segítségével nyilvántartásba vesznek egy élelmiszert (lehet ez húsipari és növényi termék is) az előállító gazdaságban, majd minden egyes szakaszban, amíg a polcokig eljut (feldolgozás, szállítás, csomagolás, értékesítés, stb.) frissítik a termékek státuszát és azt, hogy milyen folyamatoknak vetik őket alá.

A szereplők a termékek útját valós időben nyomon is tudják követni a blockchain által biztosított rendszeren keresztül.

További részletek itt.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

A magyar élelmiszeripar tovább erősödik

2019. október 03. 14:58
A kormány elkötelezett a hazai élelmiszeripar támogatása mellett, ezért nagy hangsúlyt fektet az ágazatban a termelékenység és a hatékonyság növelésére – jelentette ki Varga Mihály a Taravis Kft. kapacitásbővítő fejlesztésének bejelentésekor.

A Balaton forró csókja: ő készíti az egyik legfinomabb fagyit most a magyar tengernél

2020. július 10. 07:47
Mára már hagyomány, hogy minden évben a balatoni szezon kezdete előtt szakmai zsűri választja ki az adott év Balaton Fagyiját. Az idén tizenhárom tóparti cukrászat és kézműves fagylaltműhely nevezett a versenyre, akik közül a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó már második alkalommal került ki győztesként. Az első hely mellett különdíjakat is megítélt a négytagú bíráló bizottság. Az idén a balatonszemesi Margaréta Fagyizó “ZabSzemes” édessége, a veszprémi Völgy Fagyizó “Tök Jó Fagyi” nevű különlegessége, valamint a balatonboglári Tejvirág Fagyizó “Balaton forró csókja” érdemelt ki külön elismerést. A boglári fagyizó fiatal tulajdonosa, Buzsics Viktor a HelloVidéknek arról mesélt, hogyan került közel a jeges édességekhez, és hogy milyen is volt a Balaton Fagyija versenyen való részvétel egy Európa bajnokság után. Interjú