HORTOBÁGY, A DICSŐ RÓNASÁG
2023. november 10. 16:09
Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a „Hortobágy, dicső rónaság…” 50 éves a Hortobágyi Nemzeti Park című kiállítás megnyitó ünnepségén, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Rácz András megnyitó beszédében kiemelte, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Jászságtól a Nyírségig majdnem kétmillió hektáron óvja a védett értékeket.

A terület jelentőségét mutatja, hogy 4 tájvédelmi körzet és 20 természetvédelmi terület mellett 2 Ramsari terület és egy bioszféra-rezervátum található itt. Emellett Európa harmadik nemzetközi csillagoségbolt-parkját is itt jelölték ki, a Puszta pedig az UNESCO Világörökség részét képezi.
A nemzeti park élővilága rendkívül színes – fűzte hozzá az államtitkár, hiszen nemcsak az itt élő madárfajok változatossága egyedülálló, hanem a világon regisztrált 2200 Przewalski-vadlóból 300 egyednek a Pentezugi Vadlórezervátum és a Hortobágyi Vadaspark ad otthont.

Rácz András emlékeztetett, 50 év alatt 10 nemzeti park jött létre Magyarországon. Ezek az egész ország közigazgatási területét lefedik, amely nemcsak Európában, de a világon is egyedülálló. A nemzeti parkok munkatársainak száma az elmúlt 13 évben megduplázódott. Jelenleg 1345 fővel 330 ezer hektáron végzik a természetvédelmi kezelést, amelyben segítségükre van a mintegy 14 ezer őshonos magyar használlat olyan különleges fajtákkal, mint az őstulok, a szürke marha, a bivaly, a cikta, a cigája és racka juh.

Az államtitkár hozzátette, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai nemzeti parkok, amely társadalmi igényt bizonyítja, hogy a létesítményekben és a programokon regisztrált látogatószám országos szinten 2010 óta csaknem 30%-kal nőtt, immár éves szinten meghaladja az 1,6 millió főt.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
A fenntarthatóság az, amikor csak annyit veszünk el a természettől, amit az pótolni tud
2023. szeptember 26. 13:01
A fenntarthatóság az, amikor csak annyit veszünk el a természettől, amit az pótolni tud, vagy úgy élünk, hogy a jövő generációk szükségleteinek kielégítésére is legyen elegendő erőforrás – mondta Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke kedden, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormány az import bejelentésének előírásával is védi a mezőgazdaságot
2024. április 17. 14:36
Az agráriumot a háború és Brüsszel háborúpárti politikája egyaránt sújtja. A kormány éppen ezért az ukrán mezőgazdasági termékek behozatali tilalma mellett újabb, az importot érintő intézkedéssel segíti az agráriumot. A piaci folyamatok átláthatósága és a nyomon követés erősítése érdekében előzetes bejelentési kötelezettség lépett életbe keddtől (2024.04.16.) a hazánkba bármely országból behozni kívánt mezőgazdasági termékek esetében.

