Hőségben ezekre figyeljen a munkában

2017. június 22. 09:33
A hőség idején a munkáltatóknak hűtött védőitalt, rendszeres – óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces – pihenőidőt kell biztosítaniuk a szabadban dolgozó munkavállalók számára, lehetőleg hűvösebb, árnyékos helyen – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya.

Az MTI-hez eljuttatott felhívásban az NGM kiemelte: a munkát úgy kell megszervezni, hogy a dolgozók felváltva, rövid ideig tartózkodjanak a tűző napon, illetve a kritikus napszakban, 11-15 óra között lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos munkahelyen dolgozzanak. 

Azt tanácsolják, hogy a dolgozók lehetőleg könnyű, világos színű és lazán viselhető ruhában végezzék feladataikat, igyanak sok vizet még akkor is, ha nem szomjasak, és kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú italok fogyasztását.

A zárt munkahelyeken a légtechnikai berendezések, klímaberendezések hatékonyságát a megszokottnál gyakrabban kell ellenőrizni, tisztítani, fertőtleníteni – hívják fel a figyelmet. 

A munkavédelmi hatóság fokozott figyelmet fordít a munkavédelmi ellenőrzéseken a hőségriasztások idején a fokozottabb megterhelésnek kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelmére.

Az NGM közölte: a munkavédelmi főosztály által működtetett Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat tájékoztatást nyújt az ingyen hívható 06 80 204 292 zöldszámon, e-mailben pedig a munkavedelem-info@ngm.gov.hu címen lehet információt kérni.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Húsvétkor az egekbe ugrik az élelmiszereladás

2016. március 07. 08:33
Jelentősen bővül az élelmiszerek eladása húsvétkor, az idei húsvéti költekezés az élelmiszerek forgalmában mintegy 50-60 milliárd forintos többletet jelenthet.

Fontos, de nem elég a 76 milliárd forintos támogatás

2018. március 28. 19:59
A Vidékfejlesztési Program 76 milliárd forintos keretösszege mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között. A fiatal gazdák hiteligénye az alaptámogatás mellett is magas.