Ideális túracélpontok Magyarország észak-keleti részén

2023. március 06. 14:08
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. az elmúlt 5 évben, 880 ezer csemete elültetésével, több mint 126 hektár erdő telepítését fejezte be. A februárban lezárult szociális tűzifaprogramhoz csaknem 43.800 köbméter fával járult hozzá, ami az országban kiszolgált mennyiség egyötöde. Az állami erdőgazdaság kiemelt figyelmet fordít a fenntartható erdőgazdálkodásra, az őshonos fafajokra, valamint folyamatosan fejleszti turisztikai szolgáltatásait.
Ideális túracélpontok Magyarország észak-keleti részén
Magyarország észak-keleti részén az épített örökségek mellett számtalan erdei turisztikai célpont várja a természetjárókat. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a térség akác erdőállományainak fenntartására és különleges minőségű fájának hazai és európai elismertetésére. A fenntartható erdőgazdálkodásért tett erőfeszítéseiket egyebek mellett az is jelzi, hogy Magyarországon elsőként kaptak a külföldi erdőgazdálkodó és faipari cégeknél elterjedt nemzetközi FSC tanúsítványt, ami hiteles kapcsolatot teremt a felelős termelés és feldolgozás, illetve a fogyasztók között.
 
A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben több mint 60 ezer hektár állami tulajdonú területet kezelő NYÍRERDŐ Zrt. erdei megannyi élményt kínálnak minden korosztály számára.
 
Nyíregyházán a település tüdejeként ismert Sóstói-erdő, a debreceniek által a város zöld koronájaként számon tartott Nagyerdő, a vadregényes Baktai-erdő vagy a dámbikákról világhírűvé vált Gúthi-erdő - csak néhány a megismerésre érdemes terület közül.
A Társaság a városok környékén, esőbeállókkal, padokkal, szalonnasütő-helyekkel, körszínekkel és tanösvényekkel gazdagított parkerdőket tart fenn, illetve számos pihenőcentrumot, játszóteret, erdei tornapályát alakított ki. Működési területén összesen 55 kilométer túraútvonal várja a természetjárókat. A térségben élő emberek mindennapjaiban az erdő és az erdőgazdálkodás jelentős szerepet tölt be.
 
Sóstói-erdő
 
A kezelt erdők több mint egyharmada része a hazai és nemzetközi természetvédelmi területek hálózatának. Működési területén fekszik a Hortobágyi Nemzeti Park, három tájvédelmi körzet, öt természetvédelmi terület, és jó néhány helyi jelentőségű védett terület. Nem véletlen, hogy a kimagaslóan jelentős természeti értékeket hordozó hazai erdőrezervátumok sorából hármat a Zrt. kezel.
 
Az erdészek munkájának bemutatásában kiemelkedő szerepet tölt be a térségben a Nyíregyházi Erdészet központjában működő Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola, valamint a Debreceni Erdészet épületében üzemelő Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola.
A foglalkozások során a gyerekek az erdő valóságában találkozhatnak annak sajátos ökoszisztémájával és tanulmányozhatnak mindent, ami a természetben felfedezhető. Évente 5-8000 gyermek vesz részt foglalkozásaikon és programjaikon.
 
A NYÍRERDŐ Zrt. által fenntartott erdők változatos turisztikai célpontok a természetjárók számára. A vidék a maga egyszerű szépségével, a helyi emberek közvetlenségével, örök emléket nyújt az ideérkezőknek, akik számos kulturális, gasztronómiai és természeti élménnyel gazdagodhatnak látogatásuk során.
 
Tiszadob ártéri erdő
 
Erdeink természeti kincsei minden évszakban csodálatosak, így bármikor érdemes meglátogatni őket!
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Kellemetlen hír a Balatonhoz készülőknek

2023. augusztus 07. 11:39
Habár a viharok lassan elvonulnak és a hét második felére 26-28 fokra melegszik a levegő, a tó vize egyelőre elég hűvös - és még sok idő kell a melegedéshez.

Magyarország vár: Görbeország kihagyhatatlan kincsei

2023. január 03. 14:02
Mikszáth Kálmán nevezte Görbeországnak a Cserhát vidékét. Ha végigtekintünk a tájon, rögtön megértjük, honnan a név. A szelíd lankák, a kanyargó erdei ösvények és a palócok furfangos észjárása Görbeország igazi arca.
A Börzsöny és a Mátra között szerényen meghúzódó Cserhát minden évszakban elbűvölő, de késő ősszel, télen mutatja meg az igazi szépségét. Lenyűgöző látvány, ahogy fagyos reggeleken a köd és a zúzmara beborítja a tájat, a településeket. Hollókő, Buják bizonyára mindenkinek ismerősen hangzik, de a Cserhát kincseinek ezek csak a töredékei.