Idén 450 hektárra nő az „Újszülöttek Erdeje”
2023. május 05. 13:45
Az Agrárminisztérium együttműködésével 2020-ban indult el az „Újszülöttek Erdeje” Program, aminek keretében a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben tett vállalás szerint 2030-ig, minden Magyarországon született gyermek után tíz, de legalább évi egymillió fát ültetnek el.
Az erdőtelepítések az Agrárminisztérium Országfásítási Programjának keretében valósultak meg, melyek sikerét jelzi, hogy meghirdetése óta több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.
Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztályának vezetője a Nógrád Vármegyei „Újszülöttek Erdejének” átadóján kiemelte, hogy éves szinten 2022-ig az Újszülöttek Erdeje Program keretein belül, összesen 300 hektár erdőt telepítettek. Idén pedig további további 145 hektár területen folytatódik a program. Hangsúlyozta, a kormányzat elkötelezett a meglévő erdők megőrzése és a fával borított területek növelésének érdekében, hogy az erdők a klímavédelemben, a természeti erőforrások védelmében, valamint a biológiai sokféleség megőrzésében is kiemelkedő szerepet tölthessenek be. Kiemelte továbbá, hogy a fenntartható erdőgazdálkodással megőrizhetők a természeti értékek, miközben a társadalom számára egyre több ökoturisztikai funkció is fejleszthető.
Az erdők látogatottsága az elmúlt években átlagosan 25-30%-kal növekedett, egyes térségekben akár megháromszorozódott.
Az Ipoly Erdő Zrt. 2020 és 2023 között több mint 89 hektáron telepített őshonos fafajokból új erdőt. A Pest Vármegyei újszülöttek után Kisnémedi, Rád és Tésa községek határában 22 hektáron, míg a Nógrád Vármegyei újszülöttek után pedig közel 5 hektáron valósított meg erdőtelepítést. A két megyében összesen 3300 kg cser, illetve tölgy makkot, és további 1300 db őshonos ritka elegyfa csemetét használtak fel. Az állami erdőgazdaság az elmúlt 14 évben közel 170 hektárnyi új erdőt telepített, ezzel is mérsékelve a klímaváltozás okozta negatív folyamatokat, illetve hozzájárulva azon kitűzött cél eléréséhez, mely szerint 2030-ra az ország fával borított területe el fogja érni a 27%-ot.

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett mind a jelenlegi programok átgondolt folytatásában, mind az új lehetőségek feltárásában. A minisztérium megteremtette és a jövőben is fenntartja a feltételeit annak, hogy a gazdálkodók számára az alacsonyabb termőképességű területeken vonzó lehetőség legyen az erdőtelepítés és a hosszú távú, fenntartható erdőgazdálkodás.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Bige László: a Nitrogénművek befejezi a gyártói tevékenységét
2023. november 14. 13:35
Az okokról azt közölte, hogy az új adóteherrel a műtrágya eladhatatlanná válik.
A Nitrogénművek, Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata november 6-án leállt. Eddig úgy lehetett tudni, hogy 1 hónapra szüneteltetik a működést, ám ma reggel Bige László elnök-vezérigazgató, a vállalat tulajdonosa az Agrárszektornak megerősítette: "a korábbi hírekkel ellentétben a Nitrogénművek nem egy hónapra, hanem határozatlan időre állt le, sőt, az üzleti környezet drasztikus romlása miatt a vállalat nem tervezi az újraindulást, 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét."
Új turistaházat adtak át Vas megyében
2023. január 13. 13:32
8 szobás, 16 férőhelyes, megújuló energiát is használó szálláshellyel gyarapodott a Farkas-erdő közepén található Káld-Hidegkúti Ökoturisztikai Központ.
Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és csaknem 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja az érdeklődőket – idézi az Agrárminisztérium (AM) közleményét az MTI.

