Idén is lesz tiszacsegei halászlé fesztivál
2023. június 27. 17:15
Tizenötödik alkalommal rendezik meg július elsején a tiszacsegei halászlé fesztivált: a Tisza-parton felállított hatalmas bográcsokban mintegy ötezer adag hagyományos és korhely halászlé készül majd a látogatóknak – jelezte a halászcsárda tulajdonosa.
Nagy Sándor emlékeztetett, a csegei korhely halászlé bekerült a nemzeti értéktárba, s a cím elnyerése óta most először kerül az étel a fesztiválozók asztalára. Nem titkolt céljuk, hogy a korhely halászlé bekerüljön a hungarikumok közé.
Szombaton éjszaka két órakor kezdik a sütést-főzést a Tisza-parton. Mintegy 1500 kilogramm halat dolgoznak fel, a kétféle halászléhez pedig csaknem ötven kilogramm piros paprikát használnak fel – mondta Szalai János, a halászcsárda vezetője.
A nagyméretű bográcsokban készülő halászlé mellett a szabadtéri halsütödében mintegy hatszáz pontypatkót, valamint keszeget és kárászt sütnek, miközben a halászcsárda is üzemel majd teljes ételkínálatával – ismertette a szakember, megjegyezve, hogy a szabadban főtt halászlét a fesztivál napján féláron kínálják.
A fesztiválra látogatókat egész napos családi és gyermekprogramokkal várják – hangsúlyozta Szalai Zsolt szervező. A Tisza-parton több mint harminc árus kínálja majd egyebek között egyedi kézműves termékét, de lesz házi rétes és erdélyi kürtőskalács, illetve vidámpark, játszótér, lufibohóc és gólyalábasok bemutatója is.
A rendezvényen bemutatkozik továbbá a fesztiválozóknak a helyi majorette csoport, a Bihari banda néptáncegyüttes. Ahogy a korábbi 14 alkalommal, ezúttal is ott lesz az Abrakazabra zenekar, lesz Zenevonat szuperkoncert az LGT sztárjaival, az esti programokat pedig Nótár Mary és Pintér Timi produkciója zárja.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Innen indult világhódító útjára a magyar sakk
2024. szeptember 11. 19:07
Kezdetét vette Budapesten a 45. Sakkolimpia, a nemzetközi sakkvilág legnagyobb rendezvénye. Kevesen tudják, hogy a hazai sakkélet a jelenleg a Madame Tussauds Budapestnek otthont adó épületben bontakozott ki: a magyar csapat a Dorottya utcai palotában 1843-45 között levelező meccsen győzte le a világhírű francia csapatot. Ez volt a magyar sakk első, világraszóló nagy sikere.
Ezt kell tudni a pápalátogatásról: programok, utazási kedvezmények, közlekedési korlátozások
2023. április 28. 14:08
Ferenc pápa április 28–30. között apostoli látogatást tesz Magyarországon. Összegyűjtöttük, hol lehet találkozni a pápával, milyen kedvezmények és kísérőprogramok várják a hívőket és az érdeklődőket és milyen közlekedési korlátozásokra kell számítani a hétvégén.
Ferenc pápa április 28-án, pénteken érkezik Budapestre és háromnapos látogatásának végeztével 30-án, vasárnap utazik vissza a Vatikánba. A katolikus egyházfő repülőgépe péntek délelőtt száll le a Liszt Ferenc-repülőtéren.

