Így fest, amikor százezernyi darumadár ébred a Hortobágyon
2018. november 06. 09:06
Mint arról korábban beszámoltunk, idén soha nem látott példányszámú, 160 ezer daru érkezett a Hortobágyra. Bár a számuk mostanra már százezer alá csökkent, Szilágyi Attila természetvédelmi őrnek kamerájával még sikerült megörökítenie a hatalmas tömeget.
Az Aranyos hajnal – Darvak ébredése a Hortobágyon című rövidfilm ragyogóra sikeredett, és tökéletesen visszaadja azt, hogy mekkora élmény ennyi madarat látni egy időben, egy helyen.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság egyébként Darumadár fenn az égen címmel készített természetfilmet készített a jelenségről. Az igazgatóság, a Természetfilm.hu Egyesület és a Filmdzsungel Stúdió közös együttműködése során pályázati forrásból készített kisfilmet 2D és 3D formátumban alkották meg. A film díszbemutatójára október 26-án a debreceni Apolló Moziban került sor.
sokszinuvidek.24.hu
Kapcsolódó cikkek
A tejágazat teljes körű áfacsökkentésben bizakodik
2018. január 09. 12:50
Stabilizálódott és növekedésnek indult a hazai tejágazat 2017-ben a Tej Terméktanács elnöke szerint. Úgy vélte, fontos lenne, hogy az áfacsökkentést már idén az összes fogyasztói folyadéktejre kiterjesszék.
Közlemény használatban lévő földrészletek nyilvános sorsolásáról
2018. június 18. 10:45
A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 4/B § (5) bekezdése és a 9/C §-a alapján nyilvános sorsolást tart a Béke Mgtsz. (2377 Örkény, Fő u. 20.) használatban lévő, részarány-tulajdonú földek kiadása céljából.

