Így maradhat meg a csapadék közel 100 százaléka a területen
2024. szeptember 16. 13:22
A beavatkozások hatékony védelmet jelenthetnek az árvizek ellen is.
A Dobsina és Gölnicbánya környéki erdőkben végrehajtott biodiverzitás-védelmi és helyreállítási intézkedéseknek köszönhetően a csapadék közel 100 százaléka megmaradhat a területen. Korábban az esővíz 60 százaléka is elfolyhatott anélkül, hogy az erdőkben vagy annak közelében hasznot hozott volna.
A Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) a víz felfogását egy 4,5 millió eurós projekt keretében valósította meg uniós forrásokból.
Rastislav Trnka, a KSK elnöke szerint világviszonylatban is egy egyedülálló folyamatról van szó.
„A két szóban forgó település környékén kiválasztott erdőterületeken és a védett területeken kívül közel 2500 hektáron a tömörített talaj kotrógéppel történő megbolygatásának elvén alapuló munkálatokat és technológiai megoldásokat hajtottunk végre. Az erdők talajvízkészletét megnöveltük, ami a biológiai sokféleség megerősítésének az alapja" – tájékoztott a helyszínen Trnka.
A hivatal megjegyezte, hogy heves esőzések idején ezek a beavatkozások hatékony védelmet jelenthetnek az árvizek ellen is.
„Örülök, hogy az erdészek kezdeti aggodalmai ellenére a projekt eredményei mindenkit meggyőztek, akinek fontos a minket körbeölelő klíma javítása. Egy megalapozott becslés szerint a települések átlagos éves csapadékmennyiségével számolva a gölnicbányai és dobsinai erdei ökoszisztémák az intézkedések végrehajtása után évente mintegy 400 millió liter vizet fognak visszatartani. Képletesen beszélve ez a mennyiség 160 olimpiai úszómedence térfogatának felel meg" – tette hozzá Trnka.
Szlovákia történetében ez az első olyan projekt, amelynek célja a biológiai sokféleség nagyszabású előmozdítása.
Forrás: greenfo.hu
Kapcsolódó cikkek
Körvonalazódik, milyen lesz az idei kajszitermés
2024. április 30. 15:11
A Medfel 2024 konferencián közölt idei termésprognózis 524 ezer tonnát valószínűsít a négy nagy termelő országban, ami kevesebb mint 1%-kal múlja felül a tavalyi volument – írja a fruitveb.hu.
Teljes sokk az európai gabonapiacon. Mi lehet a megoldás?
2023. január 26. 12:34
MAGOSZ: Tisztességes árakat a magyar és az európai gazdáknak!
Jakab István, a MAGOSZ elnöke a Kossuth Rádió vendége volt és többek között az ukrán gabonaimport kapcsán nyilatkozott.
Kiemelte, hogy az Európai Unió döntése alapján humanitárius folyosót kell biztosítani az ukrán termékeknek.
Hozzátette, hogy Magyarország nem azt vállalta, hogy telerakja a raktárait ukrán gabonával, Magyarország azt vállalta, hogy átengedi azt az országon.

