Jelentéktelen gazból lehet a következő, nagy nyereségű olajnövény?

2024. június 26. 15:49
Ez jó példája annak, hogy egy termesztés szempontjából nem túl értékes növény módosítása óriási eredménnyel járhat.
Jelentéktelen gazból lehet a következő, nagy nyereségű olajnövény?

Magvas gomborka (Camelina sativa) – fotó: Evanto

A világ agrártermelőinek egyik alapvető törekvése, hogy a motorolajok minél nagyobb hányadát élelmiszer termelésre nem alkalmas növényekből állítsák elő. Egyik ilyen növény lehet a magvas gomborka (Camelina sativa), amely a pásztortáska közeli rokona, egy olyan, alapjában véve vadon termő növény, amelyet – olajtermelés céljából, inkább azonban talajtakarónak – csak nagyon gyenge talajokon vetnek.

A legnagyobb előnye, hogy mostoha körülmények között is termeszthető, illetve kevés öntözést és műtrágyát, növényvédő szert pedig szinte egyáltalán nem igényel.
 
Az amerikai New York államban (nyugati part) található Brookhaven National Laboratory (BNL) kutatói azonban Xiao-Hong Yu professzor vezetésével ennek a növénynek – génszerkesztés útján, pontosabban egy bizonyos (TT8 jelű) gén kiiktatásával – úgynevezett sárga magvú fajtáit hozták létre, amelyeknek olajtartalma mintegy 20%-kal meghaladja a normál fajtákét.
 
Az új fajták termesztése már minden bizonnyal jövedelmező lesz. John Shanklin, biokémikus szerint „ha a termelők akár csak néhány százalékkal tudják növelni az olajkihozatalt, nagy területen termesztve az is jelentős lehet, mert még a kis hozamnövekedés is nagymértékben növelheti az olajtermelést, ha több millió hektáron ültetünk".
 
A gomborka amerikai génszerkesztéssel történő feljavítása tehát eklatáns példája annak, hogy egy jelentéktelen növény módosítása is óriási eredménnyel járhat. További eredményt jelenthet, hogy a gomborkánál alkalmazott génszerkesztés segítségével más haszonnövények tulajdonságait is a kedvező irányban lehet módosítani.
 
A BNL kutatóinak kísérleteit a The Plant Biotechnology Journalban tették közzé.
 
Forrás: agroinform.hu/bnl.gov

Kapcsolódó cikkek

Nagy István: Idén is kiszámítható agrártámogatási rendszerben bízhatnak a gazdák

2023. január 24. 13:56
Ismét nehéz év előtt állnak a magyar gazdák, de bízhatnak a kiszámítható agrártámogatásokban idén is – mondta hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten az agrárminiszter.
 
Nagy István a legfontosabb feladatok egyikének az új agrártámogatási rendszer elindítását nevezte. A pályázatoknak saját honlapjuk lesz, az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei pedig már el is kezdték az országjárást, hogy bemutassák a pályázati lehetőségeket és feltételeket. A piaci nehézségek miatt a tervezhetőség különösen fontos, a termelők számíthatnak a kormány segítségére – hangsúlyozta. 

Bréking: 7,5 milliárd eurónyi magyar EU-pénz felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság!

2022. november 23. 18:41
Elégedetlen a magyar kormány által szombaton átküldött végső teljesítési listával az Európai Bizottság a jogállamisági eljárásban, ezért azt fogja javasolni a tagállamokat tömörítő Tanácsnak a jövő szerdai ülésen, hogy 7,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrást függesszenek fel Magyarország felé – értesült a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) megbízható bizottsági forrásokból. A lap úgy tudja, hogy erről és az eljárási lépésekről tegnap Ursula von der Leyen bizottsági elnök már tájékoztatta is az Európai Parlament frakcióvezetőit, és a Bizottság a megállapítását többek között arra is alapozta, hogy elégedetlenek az Integritás Hatóság egyik alelnökével, Holbusz Tímeával is.