Jobban járnak mostantól a termelői csoportok

2016. június 14. 09:01
A pályázók forráshoz jutását segítik azon 2016. június 10-én megjelent módosítások, amelyek a termelői csoportokra és a termelői szervezetekre vonatkozó jogosultsági feltételeket érintik.

Az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések során a Miniszterelnökség elérte, hogy egyszerűbbé váljon a termelői csoportok és a termelői szervezetek számára a jogosultsági feltételek teljesítése. A Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásaiban a termelői csoportokat és a termelői szervezeteket érintően egységesen módosításra kerültek a mezőgazdasági árbevételre és a Standard Termelési Értékre (STÉ) vonatkozó feltételek –tudatta az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság.

 

 
 
 

 

Amennyiben a Vidékfejlesztési Program keretében termelői csoport, illetve termelői szervezet kíván pályázni, akkor elegendő, ha a tagok összeszámolt árbevételének legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből származik, továbbá elegendő a tagok 50 százalékának igazolnia azt, hogy legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek.

támogatás

Könnyebbé válik a termelői csoportok számára az uniós források lehívása – fotó: Shutterstock

A könnyítésnek köszönhetően még több gazdálkodó számára nyílik lehetőség uniós forrás lehívására és beruházásaik közös megvalósítására. A Miniszterelnökség felhívja a pályázók figyelmét, hogy kérelmeiket körültekintően, a változásokat figyelembe véve készítsék el. A részletekről awww.szechenyi2020.hu weboldalon olvasható bővebb tájékoztatás.

Forrás: agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő lehet az új agrár szuperközpont

2017. január 05. 07:49
A kormány megszüntetné a párhuzamosságokat az agrárfelsőoktatásban, és önálló agrártudományi egyetemet hoz létre az ágazat versenyképességének javítása érdekében.

Az élelmiszer-exportot segítő konferenciát szervez a NÉBIH

2016. május 20. 07:56
Az USA-ba, Oroszországba és Kínába történő élelmiszer szállítás speciális előírásairól is szó lesz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) állati eredetű élelmiszert előállító vállalkozások számára szervezett konferenciáján. A rendezvényt két alkalommal, május 31-én és június 9-én rendezik meg a hatóság Budaörsi úti telephelyén.