Június elejéig adja el a kormány, amit még lehet

2016. április 19. 07:50
Június 3-ig kívánja lebonyolítani az állami földértékesítések harmadik szakaszát a kormány. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi bejelentése szerint több földeladás nem lesz.

A kormány most megjelent határozata szerint a feltételek nem változtak az előző két földértékesítési szakaszhoz képest. Az állami területeket a helyben kialakult piaci ár felett kell eladni. Nem értékesítik az erdőket és a természetvédelmi területeket.

A kormányhatározat szerint az újabb állami földeket június 3-ig kell értékesíteni. Lázár János a közelmúltban azt jelentette be, hogy az eladások májusban kezdődhetnek meg. Ez lesz az utolsó állami földértékesítési akció – közölte korábban a miniszter.

forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Megugrott a kereslet az alkalmi és idénymunkára

2018. augusztus 21. 08:12
Növekszik az igény az alkalmi és idénymunkásokra; az év első hat hónapjában 631 ezer ember szegődött el az egyszerűsített foglalkoztatás kereteiben; a legálisan felvett időszakos alkalmazottak után majdnem nyolcmilliárd forint adóbevétel érkezett a kincstárba fél év alatt – írta a pénteki számában a Magyar Idők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatására hivatkozva.

Hungarikummá választották a gulyáslevest

2017. december 11. 08:34
A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében a hungarikum gyűjteményébe került a magyar gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.