KEDVEZŐBBÉ VÁLTAK AZ ÖNTÖZÉSFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁS FELTÉTELEI
2022. november 15. 10:50
z öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikeres megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium 30%-kal megemelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című pályázat vonatkozásában – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, a fejlesztések megvalósításához kapcsolódóan elszámolható kiadási összegek az emeléssel a jelenlegi piaci árakhoz lettek igazítva. Így a gazdák még nagyobb biztonsággal valósíthatják meg tervezett beruházásaikat - tette hozzá.
Kiemelte, hogy az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképességének megtartásához és további növeléséhez elengedhetetlen. Különösen fontos ezt hangsúlyozni az idei évben, amikor Magyarország termőterületeinek nagy részét súlyos szárazság sújtotta. Nagy István rámutatott, közös érdekünk az öntözött területek nagyságának a növelése. Ehhez nyújt segítséget a kiírás, amely átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az öntözésfejlesztési támogatás évek óta folyamatosan a gazdák rendelkezésére áll, és a kérelmek beadására ennek a pályázati konstrukciónak a keretében még 2023. június 30-ig van lehetőség.
Forrás: agrarunio.hu
Kapcsolódó cikkek
Sztrájk! A lengyelek nem engedik be az ukrán kamionokat az országba
2023. november 22. 14:40
Az agráráruk dömpingjétől tartanak. 20 ezer kamion vesztegel a határon.
November 20-án lengyel és ukrán részről már összesen 20 ezer kamion vesztegelt a három legnagyobb határátkelőnél (Korchova-Krakowec, Hrebene-Rava-Ruszka és Dorohuszk-Jagodin állomásokon), mivel a sztrájkoló lengyelek fuvarozók nem engedik be az ukrán szállítmányokat, írja a Fruitveb.
Szövetségben a gazdákkal minden körülmények között
2024. április 25. 13:55
Nemzeti hatáskörben védjük a gazdákat és felelősséggel tartozunk irántuk. Éppen ezért, és az európai agráriumban kialakult helyzet miatt döntöttünk a közelmúltban öt pontos intézkedéscsomagról a gazdák támogatása érdekében - mondta Nagy István agrárminiszter, kedden (2024.04.23.), Jákon, az agrár-országjárás Vas vármegyei állomásának sajtótájékoztatóján.

