Két órára csökkenti a vasút a menetidőt Budapest és Bécs között

2024. szeptember 25. 12:43
Legalábbis erre fog törekedni az osztrák és a magyar vasúttársaság egy új együttműködési megállapodás értelmében.
Két órára csökkenti a vasút a menetidőt Budapest és Bécs között
Együttműködési Megállapodást kötött a MÁV és a MÁV-START az Osztrák Szövetségi Vasúttal (ÖBB) a közlekedési kapcsolatok javításáról szeptember 24.-én a berlini InnoTrans 2024 Nemzetközi közlekedési szakkiállításon – derül ki a MÁV-csoport közleményéből.
 
A megállapodás értelmében a két ország vasúttársasága Budapest és Bécs között a kétórás menetidő elérését veszi alapul, ehhez próbálják igazítani a menetrendi struktúrát és a nemzetközi személyszállító vonatok megállási rendjét.
 
Ugyan a menetidő jelentős csökkenése csak a Hegyeshalom és Bécs közötti vasútvonal felújítását követően, 2028-tól lehetséges, de addig is mindkét fél törekszik olyan menetrendi változtatások bevezetésére, amelyek alapján évről évre egyre több személyszállító vonat közlekedhet rövidebb menetidővel, hegyeshalmi és tatabányai megállás nélkül.
Budapest és Bécs között 20 perccel csökkenhet majd a menetidő
Jelenleg napi két pár Railjet vonat halad át hegyeshalmi megállás nélkül a magyar–osztrák határon a MÁV-START mozdonyvezetőivel egy pilot projekt részeként. Ennek kiterjesztése érdekében mind a MÁV-START, mind az ÖBB közösen biztosítják a mozdonyvezetőket és az ehhez szükséges vonatkísérő személyzetet.
 
Az ÖBB törekedni fog arra, hogy ebben az új menetrendi modellben gyorsabb menetvonalon, új járművekkel közlekedhessenek a Budapestről induló és a Bécsen túl közlekedő Railjet vonatok. Ezzel együtt az utaselégedettség javítása érdekében olyan minőségbiztosítási rendszer kidolgozását vállalja a MÁV és az ÖBB, amely üzemzavarok esetén is lehetővé teszi a gyors és hatékony információcserét a cégcsoportok között – áll a közleményben.
 
forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Készül a Vidéki turizmus 2023-2024 katalógus

2023. augusztus 25. 15:26
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) által kiadott katalógus célja, hogy 2023-2024-ben a vidéki, falusi szálláshelyekre irányítsa az utazók figyelmét. A szálláshelyeken túl programszolgáltatók és termelők is helyet kapnak a kiadványban.

Útfejlesztés: hamarosan elkészül a 441-es főút

2024. május 17. 15:02
Hamarosan lekerülhetnek a korlátozó táblák és átadják a felújított 441-es főutat. A vármegyéken átívelő fejlesztés folyamán közel három kilométeren négysávossá bővítik a főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszát – számolt be a Magyar Építők.