Két új pályázat jelent meg az erdészek számára

2017. március 29. 08:13
Két új pályázatot hirdettek meg az erdőgazdálkodók számára a Vidékfejlesztési Programban. A felhívások erdészeti beruházásokra, illetve erdészeti genetikai erőforrások fejlesztésére nyújtanak támogatást.

Két új erdészeti pályázatot jelentett meg a Miniszterelnökség március 27-én a Vidékfejlesztési Programban. Az új kiírások összesen 6,24 milliárd forint értékben nyújtanak támogatást erdészeti beruházásokra, és fejlesztésekre. A támogatást az erdőgazdálkodás hatékonyságának javítása érdekében gépek, eszközök beszerzésére, valamint az erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását, tárolását szolgáló fejlesztések elősegítésére lehet felhasználni. Az erdészeti ágazat technológiai színvonalának javítására maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A genetikai erőforrások fejlesztése a Miniszterelnökség szerint a magyarországi erdészeti fafajok genetikai változatosságának hosszú távú fenntartásához járul hozzá. A már meglévő genetikai megőrzésre szolgáló területek fejlesztésére, illetve újabbak létrehozására 100 százalékos támogatási intenzitás mellett igényelhető forrás. 

A „Erdészeti genetikai erőforrások fejlesztése” című pályázatra 2017. április 28. és 2019. március 29. között nyújthatók be a kérelmek, az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások” elnevezésű felhívásra pedig 2017. június 1. és 2017. december 4. között lehet pályázni. A beérkezett kérelmeket értékelési szakaszonként bírálják el. 

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Rekordmennyiségű pénzt kap fejlesztésre a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar

2021. január 12. 09:23
A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

2015-ös AKG-s területek pontosítása

2017. január 11. 09:12
 Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint, a 2015-ben indított AKG programban részvevő gazdáknak lehetősége van pontosítani a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeik nagyságát. Az új poligon mérésére és a részleges visszavonás benyújtására legkésőbb 2017. január 31-ig van lehetőség.