Kétnapos Zöldkonferencia Budapesten

2016. május 20. 07:58
Az erőforrásokat intelligensebben, teljes kimerítésüket elkerülve kell felhasználni ahhoz, hogy fenntartható legyen a gazdasági növekedés az Európai Unió országaiban - mondta az Országos Hulladékgazdálkodási Konferenciát megnyitó beszédében V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.

Az államtitkár a lehető legkevesebb veszteséget termelő körforgásos gazdaság megteremtése mellett érvelt. Elmondta, hogy a fogyasztás minimalizálása érdekében a termékek életciklusának növelése szükséges, valamint törekedni kell arra, hogy a keletkezett melléktermék és hulladék másodlagos nyersanyagként visszakerüljön a gazdaságba. Hangsúlyozta, az eddig használt lineáris gazdasági növekedési modell nem illeszkedik a modern társadalom igényeihez, a körforgásos gazdaság kialakításával viszont biztos munkahelyek teremthetők és a versenyelőnyt biztosító innovatív technológiák kerülhetnek előtérbe.

Az államtitkár rámutatott, hogy az eddig alkalmazott gyakorlat következtében Európa évente mintegy 600 millió tonna potenciálisan újrahasznosítható nyersanyagot veszít el, egyes területeken a hulladék 80 százalékát, máshol csak 5 százalékát, így az uniós háztartásokban keletkező hulladékok mindössze 40 százalékát dolgozzák fel.

Az építési és bontási hulladék mennyisége átlagosan, lakosonként egy tonna évente, vagyis az Európai Unióban mintegy 500 millió tonna nyersanyag vész el, miközben rengeteg energiát emészt fel a primer nyersanyagok környezetterhelő kinyerése - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, hogy az erőforrások felhasználásának jelenlegi módja csökkenti a jövő generációjának rendelkezésére álló természeti tőkét.

Becslések szerint az élelmiszerek 30-50 százaléka hulladékként végzi a világban, csak az Európai Unióban körülbelül 90 millió tonna, fejenként 180 kilogramm élelmiszert pazarol el a lakosság. „A kárba veszett étellel együtt pedig pazaroljuk a vizet, az energiát, a munkaerőt és a talajt is" - mondta az államtitkár.

Gajus Scheltema, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Holland Királyság budapesti nagykövete köszöntőjében kiemelte Magyarország eredményeit a hulladék kibocsátás csökkentésében, valamint az újrahasznosításban. A nagykövet a fenntartható fejlődés egyik alappilléreként említette a körkörös gazdaságot, amelynek kulcsa - véleménye szerint - az együttműködés minden szereplő között.

Forrás: FM

Kapcsolódó cikkek

Októberben dönt a Digitális Agrár Stratégiáról a kormány

2018. október 10. 07:20
Hamarosan kormány elé kerül a Digitális Agrár Stratégia végleges változata, illetve a végrehajtással kapcsolatos kormány-előterjesztés is – tudta meg az Agro Napló. Formálódik a Digitális Agrárakadémia is.

Minimálbér vagy garantált bérminimum - melyiket kell adni?

2017. március 06. 09:57
Több alkalommal beszámoltunk arról, hogy jelentősen változott a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összege. A 430/2016. (XII.15.) Korm.r. alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 127.500 forint lesz. Ezzel szemben a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén, 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 161.000 forintra emelkedik. Sajnos azonban a szabályok alkalmazása körül nagy a zűrzavar, melynek az oka az, hogy a (szak)képesítések, valamint a képesítési követelmények folyamatosan változnak, a jogszabályok összhangja pedig egyre kevésbé valósul meg. Tekintettel arra, hogy sem a munkáltatók, sem pedig a munkavállalók számára nem mindegy, hogy melyik minimálbérrel kell számolni, így a leggyakoribb kérdéseket, és az azokra adható válaszokat összefoglaljuk. Az összefoglaló anyagunkban a Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi állásfoglalását is bemutatjuk.