Ki gondolta volna? - Ezzel a szakmával könnyű elhelyezkedni

2016. május 30. 11:52
A mezőgazdasággal kapcsolatos szakok hallgatónak száma növekszik leginkább Nagy Britannia egyetemein. Jelenleg 19 ezer diák tanul mezőgazdasági tárgyakat, 4,6 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt.

A Harper Adams University (HAU) összesítése szerint a frissen végzettek 96 százaléka fél éven belül megtalálja a neki leginkább megfelelő munkát. Az egyetemi hallgatók növekvő száma igen jó hír egy olyan ágazatban, ahol a munkaerő állomány már igen elöregedett. A brit földművesek átlagéletkora 59 év, tehát – írta a Guardian című lap – már éppen ideje a fiatalításnak, mert becslések szerint az évtized végére 60 ezer új mezőgazdászra lesz szükség, amint a háború utáni úgynevezett „baby boom” nemzedék tagjai nyugdíjba mennek.


De már most hiány van fiatal kertészekből, tájépítészekből és halgazdálkodási szakemberekből, miközben az Egyesült Királyságban kevés a talajmenedzsmenthez és a növénytermesztéshez magas szinten értő szakember, pedig ezek a szakirányok létfontosságúak a modern farmgazdálkodásban. A mezőgazdaságban dolgozók több mint 55 százaléka egyéni vállalkozó. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek, szükségesek a vállalkozási ismeretek is, és ehhez jó előképzettséget ad a mezőgazdasági egyetemi végzettsége. A felsőoktatási képzés ugyanis kiterjed az üzleti és menedzsment ismeretekre is.

„Ezeket az ismereteket aztán azok a fiatalok, akik nem élvezik a szántóföldi munkát vagy egy csorda tehén társaságát, számos adminisztratív vagy kereskedelmi területen is kamatoztathatják” – írta a Guardian, hozzátéve, hogy a mezőgazdasági végzettség jó kezdet akár egy külföldi karrierépítésre, hiszen a világ számos táján van szükség jó szakemberekre.

Forrás: agrarszektor.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Két mezőgazdasági szakiskola energetikai korszerűsítését adta át Fazekas Sándor

2016. április 01. 12:49
Egy ceglédi és egy kenderesi mezőgazdasági szakiskola energetikai korszerűsítését adta át csütörtökön a földművelésügyi miniszter.

Karrierváltás cégen belül

2019. október 14. 09:29
"Az új pozíció más nézőpontot is hoz magával, amikor előfordulhat, hogy addig örök igazságnak tartott dolgokat kénytelen az ember megkérdőjelezni" - mondja Bek-Balla László. Ő HR igazgatóból az Erste Bank Digitális Csatornák és Contact Center területének vezetője lett. Mai cikkünkben olyan HR vezetőket mutatunk be, akik cégen belül maradtak, de más pozíciót töltenek be, amihez ugyanúgy, ahogy a vállalkozásba kezdőknek, új ismereteket kellett szerezniük, és elhagyni addigi komfortzónájukat.