Kiemelkedő szerepe van a nőknek az élelmiszerellátásban
2023. október 17. 17:28
A hazai élelmiszerellátásban tavaly 53 ezer nő dolgozott főállásban, a szerepük kiemelkedő a szektorban – mondta Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Magyar Női Unió Egyesület által szervezett 8. ENSZ Vidéki Nők Nemzetközi Napja Konferencián az Agrárminisztériumban.
Juhász Anikó köszöntő beszédében ismertette, egy közepes méretű városnyi nő dolgozik a hazai mezőgazdaságban, ahol így a munkaerő csaknem egyharmada nő volt 2022-ben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023-as gazdasági szerkezet összeírása szerint pedig 196 ezer olyan gazdaságunk van, amely 30 százalékát, tehát több mint 56 ezer gazdaságot nő irányít.
A helyettes államtitkár kiemelte, nem szabad megfeledkezni a nők családösszetartó szerepéről sem, akik a vidéki társadalomnak és benne a gazdálkodóknak az egyik leglényegesebb támaszai is. Hozzátette, az agrártárca mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa a női gazdálkodókat.

A konferencián bemutatták a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat által alapított TalentA Programot. Juhász Anikó szerint fontosak az ehhez hasonló kezdeményezések, amelyek egyrészt korszerű ismeretekkel vértezik fel a női gazdálkodókat a vállalatvezetés, a pénzügy vagy épp a mezőgazdasági termelés területén, másrészt hozzájárulnak az innovatív projektek megvalósulásához mentorálással, pénzügyi támogatással és jó példák bemutatásával.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
VÁROSI ERDŐK A FORRÓSÁG ELLEN
2023. augusztus 29. 11:13
A városi erdők csökkentik a klímaváltozás hatásait, élhető környezetet teremtenek a nyári forróságban is– közölte Nagy István agárminiszter, a közösségi médiában közzétett videójában.
A tárcavezető arról beszélt, hazánkban az erdők azok, amelyek elsősorban felelnek a széndioxid-megkötéséért, a jó levegőért és hatékonyan segítik az átlaghőmérséklet csökkenését. A forró nyári hónapokban különösen a városi területeken nagy a szerepük, hiszen a beépítettség miatt itt hatványozottan érvényesülnek a klímaváltozás negatív időjárási következményei.
Sokkoló baleset: a traktor leszakította a felsővezetéket
2024. augusztus 01. 14:09
A szikrázó elektromos vezetéktől lángra kapott a tarló.

