Kiemelt figyelmet kapnak a fenntartható agrárélelmezési rendszerek

2023. szeptember 08. 16:54
Hazánk kiemelt szerepet szán a rövidebb ellátási láncoknak, a helyi termékek népszerűsítésének, a digitalizációnak és a tudatosság növelését célzó kampányoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Kiemelt figyelmet kapnak a fenntartható agrárélelmezési rendszerek
A tárcavezető a Nemzetközi Élelmezésbiztonsági Konferencián, Szamarkandban (Üzbegisztán) kifejtette, a fogyasztói döntések meghatározó mértékben befolyásolják az élelmiszerlánc szereplőinek stratégiáit, így a fogyasztói magatartás alakítása több szempontból is hozzájárul az agrárélelmezési rendszerek fenntarthatóságához.
 
Magyarországon az egyik kiemelt szemléletformáló program a „Maradék nélkül”, melynek oktatási anyagait már általános iskolában megkapja a fiatal generáció, hiszen fontos a tudatos fogyasztásra és vásárlásra való tanítás minél korábbi megkezdése – tette hozzá. A miniszter szerint jó úton haladunk, hazánkban a megvásárolt élelmiszereknek mindössze 10%-a kerül a szemetesbe, míg globálisan az élelmiszerek átlagosan 30%-át pazarolják el.
 
Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány támogatja az agrár-digitalizációt a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében, mivel több adatra, jobb minőségű információra építve helyesebb gazdálkodási döntéseket lehet hozni.
Emellett csökkentjük a termelés kockázatait és a mezőgazdaság ökológiai lábnyomát, nő a hatékonyság, a versenyképesség és a jövedelemszint – fűzte hozzá. A tárcavezető kiemelte, szakpolitikai ösztönzők révén támogatjuk a kistermelőket a vidéki területeken történő megélhetés javítása érdekében. Az agrártársadalom elöregedésének problémájára pedig a családi gazdaságok jogi szabályozása révén is keressük a megoldást.
 
A céljaink eléréséhez erősebb együttműködésre, nagyobb elkötelezettségre és közös erőfeszítésre van szükség, melyekhez megfelelő platformot biztosíthatnak az olyan eszmecserék, mint a szamarkandi Nemzetközi Élelmezésbiztonsági Konferencia – hangsúlyozta a miniszter.
 
Forrás: Agrárminisztérium

Kapcsolódó cikkek

Drágább az élelmiszer, mint egy éve

2024. május 10. 16:51
Miközben a tojás ára 20 százalékot csökkent, a cukoré 30 százalékot emelkedett.
 
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
 

A kürtőskalács hungarikum, de mit gondolsz, tényleg magyar?

2024. február 14. 17:26
A kürtőskalács eredetéről sokat vitatkoznak, de az biztos, hogy mi magyarok nagyon is szeretjük. Szerinted mi is találtuk ki?